Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás
Társulási Tanácsának
10/2017. (II. 16) határozata
Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének
alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi, házi gyermekorvosi
és fogorvosi ügyeleti ellátás körzeteiről szóló rendelet-tervezetéről
1.) A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulási Tanácsa a Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének -, mint a Társulás székhelyönkormányzata által megalkotandó – alapellátáshoz kapcsolódói háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi ügyeleti ellátás körzeteiről szóló …/2017. (…) önkormányzati rendelet-tervezetét a határozat 1. melléklete szerinti tartalommal és formában megtárgyalta és azt jóváhagyja.
2.) A Társulási Tanács felkéri a tagönkormányzatok polgármestereit, hogy a határozat 1. melléklete szerinti rendelet-tervezetet véleményezés céljából küldjék meg a településen alapellátást végző háziorvosoknak, fogszakorvosoknak, gyermekorvosoknak, és védőnőknek, és azok véleményét a rendelet-tervezetről juttassák el a Társulás elnöke számára.
3.) A Társulási Tanács felkéri az elnököt, hogy a határozat 1. melléklete szerinti rendelet-tervezetet véleményezés céljából küldje meg a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézetnek (1096 Budapest, Nagyvárad tér 2.), és amennyiben szükséges, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (1437 Budapest, Pf. 839) számára is.
3.) A Társulási Tanács felkéri az elnököt, hogy a 2. pontban foglaltak alapján véleményezett rendelet-tervezetet a Társulási Tanács soron következő ülésére terjessze elő.
A határozat végrehajtásáért felelős: 1), 3), 4) pontok - elnök,
2) pont - polgármesterek, Társulás jegyzője
A határozat végrehajtásának határideje: 1. pont: azonnal
2. pont: 2017. március 14.
3. pont: 2017.02.28.
3. pont: áprilisi soron következő ülés
10/2017. (II. 16.) SZLV TKT határozat 1. melléklete
Martonvásár Város Önkormányzata
Képviselő-testületének
…/2017. (…) önkormányzati rendelete
az alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi, házi gyermekorvosi
és fogorvosi ügyeleti ellátás körzeteiről
Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 5. § (1) bekezdésének c) pontjában, a 6. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, továbbá az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdés 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Ercsi Város Önkormányzata Képviselő-testületének, Gyúró Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Kajászó Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Tordas Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Ráckeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének, valamint Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének hozzájárulásával - „az egészségügyi alapellátásról” szóló 2015. évi CXXIII. törvény 5. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró alapellátást végző orvos és védőnő, „az egészségügyi alapellátásról” szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet véleményének kikérésével - a következőket rendeli el:
1. Általános rendelkezések
1. § (1) Az Önkormányzat területi alapellátáshoz kapcsolódó kötelezettséggel
a) háziorvosi ügyeleti körzeteket,
b) házi gyermekorvosi ügyeleti körzetet,
c) fogorvosi ügyeleti körzetet,
határoz meg.
(2) Működési jog alapján végezhető önálló orvosi tevékenység csak e rendeletben meghatározott körzetekben folytatható – a szabad orvosválasztás jogának tiszteletben tartása mellett.
2. Háziorvosi ügyeleti körzet
2. § (1) A háziorvosi ügyeleti körzetet az alábbi települések közigazgatási területe alkotja:
a.) Baracska Község,
b.) Ercsi Város,
c.) Gyúró Község,
d.) Kajászó Község,
e.) Martonvásár Város,
f.) Tordas Község,
g.) Ráckeresztúr Község.
3. Házi gyermekorvosi ügyeleti körzet
3. § A házi gyermekorvosi ügyeleti körzetet az alábbi települések közigazgatási területe alkotja:
a.) Baracska Község,
b.) Ercsi Város,
c.) Gyúró Község,
d.) Kajászó Község,
e.) Martonvásár Város,
f.) Tordas Község,
g.) Ráckeresztúr Község.
4. Fogorvosi ügyeleti körzet
4. § A fogorvosi ügyeleti körzetet az alábbi települések közigazgatási területe alkotja:
a.) Baracska Község,
b.) Gyúró Község,
c.) Kajászó Község,
d.) Martonvásár Város,
e.) Tordas Község,
f) Vál Község.
5. Záró rendelkezések
7. § (1) Jelen rendelet – a 4. § kivételével - 2017. … napján lép hatályba.
(2) Jelen rendelet 4. §-a 2017. ……. napján lép hatályba.
Dr. Szabó Tibor Dr. Szabó-Schmidt Katalin Erika
polgármester jegyző
Kihirdetve: 2017. …
Dr. Szabó-Schmidt Katalin Erika
jegyző