A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi
Társulás Tanácsának
38/2015. (VI. 5.) határozata
a Szent László Völgye Segítő Szolgálat
alapító okiratának módosításáról
I.
A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa Szent László Völgye Segítő Szolgálat alapító okirat módosításait - és az alapító okiratban azokat egységes szerkezetbe foglalva - a határozat 1. melléklete szerint a Társulási Tanács 2015. július 2-ai hatállyal elfogadja.
II.
A Társulási Tanács felkéri az Elnököt, hogy a Társulási Tanács döntését követő 8 napon belül a hozott határozatot, a módosító okiratot és a – módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt – alapító okiratot a Magyar Államkincstár számára küldje meg törzskönyvi bejegyzés céljából.
A határozat végrehajtásáért felelős: Elnök
A határozat végrehajtásának határideje: I. pont – 2015. július 2.
II. pont – 8 nap
38/2015. (VII. 2.) SZLV TKT határozat 1. melléklete:
Okirat száma: 1757-…/2015
Alapító okirat
módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. §-a alapján a(z) Szent László Völgye Segítő Szolgálat alapító okiratát a következők szerint adom ki:
-
A költségvetési szerv
megnevezése, székhelye, telephelye-
A költségvetési szerv
- megnevezése: Szent László Völgye Segítő Szolgálat
-
A költségvetési szerv
-
A költségvetési szerv
alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések- A költségvetési szerv alapításának dátuma:
- A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének
|
megnevezése |
székhelye |
1 |
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat |
2473 Vál, Vajda János utca 2. |
-
A költségvetési szerv irányítása, felügyelete
-
A költségvetési szerv irányító szervének/felügyeleti szervének
- megnevezése: Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás
- székhelye: 2462 Martonvásár, Budai út 13.
-
A költségvetési szerv irányító szervének/felügyeleti szervének
-
A költségvetési szerv tevékenysége
- A költségvetési szerv közfeladata: az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 3/A. §-a alapján a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. pontja és 8a. pontjai szerinti gyermekjóléti és szociális szolgáltatások és ellátások biztosítása
- A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása:
|
szakágazat száma |
szakágazat megnevezése |
1 |
889900 |
Máshová nem sorolható egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül |
- A költségvetési szerv alaptevékenysége:
- Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 7. § (2) bekezdés a) pontja alapján a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 57. § a), c), d), e), h) és j) pontjai és az 59. § (1) bekezdése szerinti szociális alapszolgáltatások és a a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 38. § és 39. §-ai szerinti gyermekjóléti szolgáltatás nyújtása, valamint a Gyvt. 41. § (3) bekezdés b) pontja szerinti családi napközi biztosítása.
- Az integrált szociális és gyermekjóléti intézmény az ellátottak számára nyitva álló helyiségeket biztosít
- családsegítés, gyermekjóléti szolgáltatások tekintetében az alábbi címeken:
- 2471 Baracska, Kossuth Lajos utca 37.
- 2464 Gyúró, Kossuth Lajos utca 7.
- 2464 Kajászó, Rákóczi Ferenc utca 71.
- 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20.
- 2465 Tordas, Szabadság út 87.
- 2473 Vál, Vajda János utca 2.
- tanyagondnoki szolgáltatás tekintetében az alábbi címen:
-
2471 Baracska, Kossuth Lajos utca 29.
- A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:
|
kormányzati funkciószám |
kormányzati funkció megnevezése |
1 |
101222 |
Támogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére |
2 |
102030 |
Idősek, demens betegek nappali ellátása |
3 |
104030 |
Gyermekek napközbeni ellátása |
4 |
104042 |
Gyermekjóléti szolgáltatások |
5 |
107052 |
Házi segítségnyújtás |
6 |
107054 |
Családsegítés |
7 |
107055 |
Falugondnoki. tanyagondnoki szolgáltatás |
- A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Baracska, Gyúró, Kajászó, Martonvásár, Ráckeresztúr, Tordas és Vál települések közigazgatási területet
-
A költségvetési szerv szervezete és működése
- A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet alapján megbízással történik határozott időre, 5 évre.
- A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya:
|
foglalkoztatási jogviszony |
jogviszonyt szabályozó jogszabály |
1 |
közalkalmazotti jogviszony |
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény |
- A költségvetési szerv szervezeti felépítése és működése: a költségvetési szerv szervezeti felépítését és működésének rendjét, a vezetők közötti feladatmegosztást, a belső és külső kapcsolatokra vonatkozó rendelkezéseket a Szervezeti és Működési Szabályzat határozza meg
- A költségvetési szerv rendelkezésére bocsátott ingatlanvagyon
|
ingatlan címe |
ingatlan helyrajzi száma |
ingatlan hasznos alapterülete (m2) |
vagyon feletti rendelkezés joga vagy a vagyon használati joga |
az ingatlan funkciója, célja |
1 |
2462 Martonvásár, Szent László utca 24. |
Martonvásár 664 |
619,52 m2
|
Martonvásár Város Önkormányzata |
szociális és gyermekjóléti alapellátás biztosítása |
- Záró rendelkezés
Jelen alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv 2013. november 11. napján kelt alapító okiratot visszavonom.
Kelt: Martonvásár, 2015. július 2.
P.H.
aláírás