91/2012. (12. 6.) határozata a Társulási megállapodás módosításáról

A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi

Társulás Tanácsának

91/2012. (XII. 6.) sz. határozata

a Társulási megállapodás módosításáról

 

  1. A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Társulási megállapodását, a nemzeti köznevelésről szóló CXC. törvény alapján, tekintettel a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételére, 2013. január 1-jei hatállyal a határozat 1. melléklete szerint módosítja és egységes szerkezetbe foglalja.

 

  1. A Társulás Tanácsa felkéri a tagönkormányzatokat, hogy döntsenek a Társulási megállapodás 1.) pont szerinti módosításáról.

 

 

A határozat végrehajtásáért felelős: Elnök

A határozat végrehajtásának határideje: folyamatos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

91/2012. (XII. 6.) határozat 1. melléklete:

 

 

II. TERVEZET

 

 

 

SZENT LÁSZLÓ VÖLGYE  ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS

 

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Társulási Megállapodás hatálybalépésének időpontja: 2013. január 1. napja.

 

 

Kelt. Martonvásár, 2012. ……….. hó …. nap.

 

 

 

 

 

 

A társult Önkormányzatok, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mhötv.) 87. §-a alapján, abból a célból, hogy a kistérség lakossága a 2012. december 31. napjáig Szent László Völgye Önkormányzati Társulás keretében megszervezett önkormányzati közszolgáltatásokhoz változatlanul hozzáférjen, és az Önkormányzatok e Megállapodás keretében történő együttműködéssel minél teljesebben, forrásaik célszerű és optimális felhasználásával biztosítsák a jövőbeni mind magasabb szintű ellátást, szolgáltatást, Társulási Megállapodást kötnek 2013. január 1-i kezdő hatállyal.

 

I.

 

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

 

1.    Az Ercsi kistérségbe tartozó Önkormányzatok Képviselő-testületei a 2005. július 5. napján létrejött 2005. október 14. napján Ercsi Város Önkormányzatának belépésével módosított Társulási Megállapodással hozták létre 2462 Martonvásár, Budai u. 13. sz. alatti székhellyel a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulást, melynek keretében közösen:

 

  • egészségügyi ellátás körében a központi háziorvosi ügyeleti,
  • szociális és gyermekvédelmi ellátási,
  • közoktatási,
  • s belső ellenőrzési feladatokat látnak el.

 

2.    A központi háziorvosi ügyeletet megbízási szerződés keretében:

  • 2451 Ercsi, Esze Tamás u. 14. sz. alatti székhellyel,
  • 2462 Martonvásár, Brunszvik u. 1. sz. alatti orvosi szoba helyszínen biztosítják.

 

3.    A szociális és gyermekvédelmi feladatokat a Szent László Völgye Segítő Szolgálat – székhelye: 2462 Martonvásár, Szent László út 24. sz. -, mint önállóan működő költségvetési szerv fenntartása útján látják el.

 

4.    A közoktatási feladatok körében:

 

4.1.  Az óvodai nevelési feladatokat a 2462 Martonvásár, Váci M. u. 2/A. székhely alatti a Szent László Regionális Óvoda teljesíti, melynek Baracska, Tordas, Gyúró és Ráckeresztúr településeken Tagóvodái működnek.

 

5.    A belső ellenőrzési feladatokat megbízási szerződés útján teljesíti.

 

6.    A Társulás tagjai az 1. pontban részletezett közös önkormányzati feladatokat a 2.-5. pontban megjelölt módon – a 4.2. pontban foglalt feladatait feltételtől függően - a jövőben is együtt kívánják teljesíteni, melyre tekintettel a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 2013. január 1. napjával történő hatályvesztésére figyelemmel – 2013. január 1-i kezdő hatállyal határozatlan időtartamra létrehozzák az Mhötv. ugyanezen időponttal hatályba lépő 87. §-a alapján az önálló jogi személyiséggel rendelkező

 

Szent László Völgye Önkormányzati Társulást

(továbbiakban: Társulás)

       annak rögzítésével, hogy a Társulás az 1.-5. pontban foglaltak folyamatos teljesítésével jogfolytonos tevékenységet folytat, azaz jogelődje a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás.

 

       A Társulás jogfolytonos – általános jogutódi – működésére tekintettel a jogelőd által fenntartott helyi önkormányzati szervek működése is jogfolytonos, kizárólag a fenntartó személyében történik változás, továbbá a jogelőd Többcélú Kistérségi Társulás által kötött közös feladatellátáshoz kapcsolódó szerződésekbe jogutódként a Szent László Völgye Önkormányzati Társulás lép.

 

7.    A Társulás székhelye: 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz.

 

8.    A Társulás tagjainak neve, székhelye, képviselője, a települések lakosságszáma:

 

                                                                                              Állandó népesség száma: (fő)

                                                                                                              2012. január 1.

8.1     Baracska Község Önkormányzata

Székhely: 2471 Baracska, Kossuth u. 29. sz.

Képviseli: Boriszov Zoltán polgármester                                          2746

 

8.2.    Ercsi Város Önkormányzata

Székhely: 2451 Ercsi, Fő utca 20. sz.

Képviseli: Szabó Tamás polgármester                                              8619

 

8.3.    Gyúró Község Önkormányzata

Székhely: 2464 Gyúró, Rákóczi u. 49. sz.

Képviseli: Tóth Béla polgármester                                                   1240

 

8.4.    Kajászó Község Önkormányzata

Székhely: 2422 Kajászó, Rákóczi u. 71. sz.                                            

Képviseli: Mohácsi Györgyné polgármester                                     1077

 

8.5.    Martonvásár Város Önkormányzata

Székhely: 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz.                                         

Képviseli: Dr. Szabó Tibor polgármester                                          5690

 

8.6.    Ráckeresztúr Község Önkormányzata

Székhely: 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. sz.

Képviseli: Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester                 3376

 

8.7.    Tordas Község Önkormányzata

Székhely: 2463 Tordas, Szabadság u. 87. sz.

Képviseli: Juhász Csaba polgármester                                              2011

 

9.    A Társulás működési területe:   a 8. pontban szereplő települési önkormányzatok közigazgatási területe.

 

10.   A Társulás bélyegzője:              Szent László Völgye Önkormányzati Társulás felirattal ellátott körbélyegző, középen Magyarország címerével.

 

11.   A Társulás képviseletét:            a Társulás elnöke, akadályoztatása esetén az alelnöke, mindkettőjük akadályoztatása esetén a korelnök látja el.

 

12.   A Társulás jogállása: A Társulás önálló jogi személy.

 

12.1.  Gazdálkodására a költségvetési szervek működésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

 

 

 

12.2.  A Társulás önálló bankszámlával – fizetési számlával – rendelkezik.

 

12.3.  A Társulás, és a Társulás által fenntartott helyi önkormányzati költségvetési szervek (továbbiakban: Intézmény(ek)) költségvetését a Társulási Tanács önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A társult Önkormányzatok a Társulás fenntartásához évenként szükséges hozzájárulás összegét a IX/1. pontban rögzítettek szerint és esedékességgel utalják át.

 

12.4.  A Társulási Tanács a munkaszervezeti feladatokat ellátó székhely Martonvásár Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala (továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) útján gondoskodik a Társulás költségvetésének végrehajtásáról, mely ellátja – külön munkamegosztási megállapodás alapján – az Intézmény(ek) pénzügyi-gazdálkodási feladatait is.

 

12.5.  A Társulás olyan vállalkozásban vehet részt, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét.

 

13.   A Társulás az Mhötv. 88.§ - 95. §-aiban foglalt szabályok szerint működik. 

 

 

II.

 

A TÁRSULÁS ÁLTAL ELLÁTOTT FELADAT ÉS HATÁSKÖRÖK

 

1.    A társult Önkormányzatok az alábbi 2.-7. pontban nevesített önkormányzati feladatok közös megvalósításában állapodnak meg, s ezen feladat és hatásköreik gyakorlását átruházzák a Társulásra.

 

2.    Az egészségügyi alapellátás körében a háziorvosi, házi gyermekorvosi ügyeleti ellátás, mint „Központi háziorvosi ügyelet” a társult Önkormányzatok közigazgatási területére kiterjedően:

 

2.1.  Az ügyelet székhelye: 2451 Ercsi, Esze Tamás utca 14. sz.

       Orvosi szoba:             2462 Martonvásár, Brunszvik u. 1. sz.

 

2.2.  Ügyeleti idő (a székhelyen):

      

       - munkanapokon 16 órától másnap reggel 8 óráig

       - hétvégén pénteken 16 órától hétfő reggel 8 óráig

       - munkaszüneti és ünnepnapokon 24 órás

 

       Ügyeleti idő (az orvosi szobán): hétvégén és munkaszüneti napokon 9-17 óráig.

 

2.3.  A Társulás tagjai megállapodnak abban, hogy a Háziorvosi Központi Ügyelet ellátása a közbeszerzésekről szóló mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezéseiben foglaltak figyelembe vételével történő egészségügyi vállalkozási, avagy ellátási szerződés útján történő megvalósítására vonatkozó döntés meghozatalára a Társulási Tanácsot jogosítják fel, melynek során a 2.1. pontban megjelölt ügyeleti ellátási helyek is az egészségügyi szolgáltató személyétől függően módosulhatnak.

 

3.    Szociális alapellátás feladatkörben:

 

3.1.  Családsegítés

3.2.  Házi segítségnyújtás

 

 

3.3.  Közösségi szolgáltatások (kivéve: szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátása)

3.4.  Támogató szolgáltatás

3.5. Idősek nappali ellátása

3.6.  Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás

3.7.  Családi napközi ellátás

 

4.    A Társulás a 3. pontban nevesített feladatkör ellátását:

 

  • Baracska Község Önkormányzata,
  • Gyúró Község Önkormányzata,
  • Kajászó Község Önkormányzata
  • Martonvásár Város Önkormányzata,
  • Ráckeresztúr Község Önkormányzata,
  • Tordas Község Önkormányzata

 

közigazgatási területére kiterjedően Intézmény fenntartása útján biztosítja.

 

5.     Gyermekjóléti szolgáltatás: önkormányzati feladatot a Társulás a 4. pontban nevesített tagi Önkormányzatok közigazgatási területére kiterjedően Intézmény fenntartása útján látja el.

 

6.    A közoktatási feladatok körében a Társulás keretében történik:

 

Óvodai nevelés a Társulás által fenntartott Intézmény útján:

 

  • Baracska Község Önkormányzata,
  • Gyúró Község Önkormányzata,
  • Ráckeresztúr Község Önkormányzata,
  • Tordas Község Önkormányzata

közigazgatási területére kiterjedően.

 

6.3. A Társulás az általános iskolai oktatási nevelési feladatot önként vállalt közoktatási feladatként nem kívánja ellátni. Amennyiben a I/4.2. pontban nevesített Kozma Ferenc Általános Iskola 2012. december 31-napjával állami fenntartásba kerül, úgy a Társulás tevékenysége ezen Intézmény fenntartására nem terjed ki.

 

       Ha és amennyiben jogszabályi rendelkezés alapján az Intézmény fenntartói joga 2013. január 1-i időpontot követően kerül a Magyar Állam jogkörébe, úgy a Társulás általi fenntartói jogosultság ezen időponttal szűnik meg azzal, hogy az Intézmény elhelyezését biztosító ingatlan és benne lévő ingóságok Baracska Község Önkormányzata tulajdonosi jogkörébe, korlátozás nélküli rendelkezésébe kerülnek vissza, azaz a Társulás használati joga megszűnik.

 

7.    Belső ellenőrzési feladatok: a Társulás s a társult Önkormányzatok és általuk fenntartott helyi önkormányzati költségvetési szerveire kiterjedően a Társulási Tanács döntésétől függően:

 

  • belső ellenőr(ök) foglalkoztatása,
  • avagy polgári jogi szerződéssel külső erőforrás bevonása útján.

 

 

III.

 

A TÁRSULÁS DÖNTÉSHOZÓ SZERVE ÉS A TAGJAIT MEGILLETŐ SZAVAZATARÁNYOK

 

 

1.    A Társulás legfőbb szerve: a Társulási Tanács.

 

2.    A társult Önkormányzatok Képviselő-testületei megállapodnak abban, hogy a Képviselő-testületek a Társulási Tanácsba az Önkormányzatok mindenkori polgármesterét delegálják.

 

       A polgármester akadályoztatása esetére, annak időtartamára a delegált személy az őt helyettesítő alpolgármester, mindkettejük akadályoztatása esetén pedig az adott település képviselő-testületének a polgármester helyettesítésének rendjéről szóló döntésében meghatározott képviselő-testületi tag.

 

A helyettesként eljáró alpolgármester vagy képviselő-testületi tag jogai és kötelességei azonosak a polgármester jogaival és kötelességeivel. A Tanács ülésén a szavazati jog gyakorlásához a résztvevő helyettesnek eseti meghatalmazással kell rendelkeznie.

 

3.    A Társulási Tanács minden tagját egy szavazat illeti meg.

 

4.    A Társulási Tanács, mint testület látja el mindazokat a feladatokat, gyakorolja mindazokat a hatásköröket, amelyeket az Mhötv., az Intézmény(ek) alapítói és fenntartói jogkörének gyakorlására vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések, illetve jelen Társulási Megállapodás meghatároz.

 

IV.

 

A TÁRSULÁSI TANÁCS DÖNTÉSHOZTALÁNAK MÓDJA, A MINŐSÍTETT DÖNTÉSHOZATAL ESETEI

 

1.    A Társulási Tanács üléseit a Társulás székhelyén tartja.

                                                            

       A Társulási Tanács napirendjétől függően más helyen kihelyezett üléseket is tarthat.

 

2.    A Társulási Tanács alakuló ülését a székhely település Önkormányzatának polgármestere hívja össze a Társulási Megállapodás hatálybalépését követő 15 napon belül.

 

3.    A Társulási Tanács első alakuló ülésén mondja ki – az I/6. pont szerinti – jogutódlással történő megalakulását.

 

       A Társulási Tanács az alakuló ülésén megválasztja a Társulási Tanács elnökét, az alakuló, avagy azt követő első ülésen elfogadja:

 

  • a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatát,
  • megválasztja az alelnököt,
  • s a bizottságai tagjait.

 

4.    A Társulási Tanács üléseit szükség szerint, de évente minimum 6-szor, a Társulási Tanács által meghatározott időpontban tartja.

 

5.    A Tanács ülését össze kell hívni a Társulási Tanács tagjai egynegyedének, a Társulás bizottságának, továbbá a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetőjének az ülés összehívásának indokát tartalmazó indítványára annak kézhezvételét követő 15 napon belül az ülés indokának, időpontjának, helyszínének és napirendjének meghatározásával.

 

6.    Az ülést a Tanács elnöke, akadályoztatása esetén az alelnök, valamennyi tisztségviselő együttes akadályoztatása esetén a korelnök hívja össze és vezeti le.

 

7.    A Társulási Tanács ülésének előkészítésére, az előterjesztések tartalmi és formai követelményeire vonatkozó szabályokat a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza.

 

8.    A Tanács ülése nyilvános.

 

9.    A Társulási Tanács:

 

9.1.    zárt ülést tart összeférhetetlenségi, méltatlansági, kitüntetési ügy tárgyalásakor, fegyelmi büntetés kiszabása, valamint vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás esetén.

 

9.2.    Zárt ülést tart az érintett kérésére választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízás adása, annak visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása és állásfoglalást igénylő személyi ügy tárgyalásakor.

 

9.3.    Zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés esetén, továbbá az általa kiírt pályázat feltételeinek meghatározásakor, a pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás az önkormányzat vagy más érintett üzleti érdekét sértené.

 

10.   A zárt ülésen a Társulási Tanács tagjai, a munkaszervezeti feladatokat ellátó Polgármesteri Hivatalt vezető jegyző, s az Mhötv. 46. § (3) bekezdésében meghatározott további személyek lehetnek jelen.

 

11.   A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha az ülésen a Társulási Tanács legalább 4 tagja jelen van.

 

       A határozatképességet folyamatosan figyelemmel kell kísérni.

 

12.   A Társulási Tanács döntései meghozatalához, a javaslat elfogadásához – a 13. pontban foglaltak kivételével – legalább annyi tag „igen” szavazata szükséges, mely meghaladja a jelen lévő tagok több mint felét, és az általuk képviselt települések lakosságszámának egyharmadát, melynek hiányában a Társulási Tanács a javaslatot elutasította.

 

13.   A minősített többséggel elfogadandó javaslat elfogadásához:

 

  • legalább 4 tag „igen” szavazata szükséges,
  • mely eléri a Társulásban részt vevő tagok által képviselt települések lakosságszámának a felét,

melynek hiányában a Társulási Tanács a javaslatot elutasította.

 

14.   Minősített többség szükséges:

 

14.1.  A 9. pont szerinti zárt ülés elrendeléséhez.

14.2.  A hatáskörébe utalt választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása döntéshozatalhoz.

14.3.  A Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata elfogadásához, továbbá az Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott további ügyekben.

 

15.   A Társulási Tanács döntését az ülésen határozat formájában nyílt szavazással hozza meg.

 

15.1.     A Társulási Tanács név szerinti szavazást tart:

 

  • a Társulási Tanács tagjai egynegyedének indítványára,
  • továbbá a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott ügyekben.

 

Ugyanazon ügyben, egy ízben lehet név szerinti szavazást javasolni és tartani. Nincs helye név szerinti szavazásnak:

 

  • bizottság létszáma és összetétele,
  • avagy ügyrendi javaslat kérdéseiben.

 

15.2.     A Társulási Tanács titkos szavazást tarthat a IV/9. pontban meghatározott ügyekben.

      

15.3.   A nyílt szavazás, a név szerinti és a titkos szavazás módjának meghatározásáról a Szervezeti és Működési Szabályzat rendelkezik.

 

15.4.   A Társulási Tanács ülését vezető állapítja meg a szavazás eredményét. Amennyiben a szavazás eredménye tekintetében kétség merül fel, úgy a Társulási Tanács bármely tagja kérésére a szavazást egy alkalommal meg lehet ismételni.

 

16.   A Társulási Tanács kizárólagos hatáskörébe tartozik:

 

16.1.    A Társulás elnöke és alelnöke megválasztása, tiszteletdíja megállapítása.

16.2.    A Társulás szervei tagjainak megválasztása.

16.3.    A Társulási Megállapodás módosításának kezdeményezése.

16.4.    Az éves költségvetés, valamint a zárszámadás megvitatása, elfogadása, módosítása, ennek keretében tagi hozzájárulás évenkénti összegének megállapítása, a Társulás tagjával szembeni inkasszó benyújtásáról döntés.

16.5.    A Társulás elnöke beszámolójának megtárgyalása, továbbá a Társulás tevékenységéről szóló éves beszámoló megtárgyalása és elfogadása.

16.6.    A közös fejlesztésekről, beruházásokról való döntés, az intézményi fejlesztésekről, felújításokról történő döntés.

16.7.    A közös feladatellátást szolgáló megállapodások megkötése, intézmény irányító szervi jogának átadás-átvételéről döntés.

16.8.    A Társulás vagyonáról való rendelkezés.

16.9.    A Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatának, éves munkatervének elfogadása, módosítása.

16.10.   A Társulás más társulással való együttműködésének, avagy annak megszüntetésének elhatározása, együttműködési megállapodás megkötése.

16.11.   Pályázatok benyújtásáról való döntés.

16.12.   Hitelfelvételről, szabad pénzeszközök felhasználásáról döntés.

16.13.   A Társulásból kilépő taggal való pénzügyi elszámolás rendezése.

16.14.   A Társuláshoz önkormányzati közös feladatellátáshoz történő csatlakozás elfogadása.

16.15.   A tag kizárásáról döntés.

16.16.   Társulási Tanács által fenntartott Intézmények magasabb vezetői jutalmának megállapítása.

16.17.   A Társulás által fenntartott Intézmény, gazdálkodó szervezet tekintetében – a pénzügyi és az ágazati jogszabályban meghatározott – alapítói, irányító szervi jogkörben hozandó döntés.

16.18.   A közös feladatellátást szolgáló ellátási szerződés, közoktatási megállapodás, egyéb polgári jogi szerződés megkötése, munkamegosztási megállapodás(ok) jóváhagyása.

 

17.   A Társulási Tanács üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet a Társulási Tanács elnöke s a tagok sorából választott egy jegyzőkönyv-hitelesítő ír alá, annak elkészítéséről – s a felterjesztéséről – a munkaszervezeti feladatokat ellátó Polgármesteri Hivatalt vezető jegyző gondoskodik.

 

17.1.    A jegyzőkönyv tartalmára vonatkozóan az Mhötv. 52. § (1) bekezdésében foglaltak az irányadóak.

 

17.2.    A zárt ülésről külön jegyzőkönyvet kell készíteni.

 

17.3.    A Társulási Tanács üléséről készült jegyzőkönyv(ek)et az ülést követő 15 napon belül meg kell küldeni a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetőjének.          

 

18.   A Társulás átruházott önkormányzati döntési jogköre:

 

Az önkormányzatok képviselő-testületei a Társulást az Mhötv. 41. § (4) bekezdése alapján átruházott hatáskör gyakorlása körében az alábbi döntési jogkörök gyakorlására jogosítják fel az Önkormányzatok által alapított s a Társulás részére fenntartói jogkörbe átadott Intézmény(ek) tekintetében:

 

18.1.    intézményvezető, gazdálkodó szervezet vezetőjének megbízása, annak visszavonása, fegyelmi jogkörük gyakorlása, összeférhetetlenség megállapítása.

 

18.2.    Az intézmény irányító szervi jogkörök gyakorlása az önkormányzati feladatellátásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések által megállapított körben.

 

18.3.    A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Sztv.), és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló
1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) mindenkori hatályos rendelkezéseiben foglalt, a fenntartói, irányítói jogkörbe tartozó ügyekben való döntés.

 

19.   A Társulás keretében az általa fenntartott Intézmény tevékenységi körébe tartozó: szociális alapellátások intézményi térítési díjainak, továbbá a gyermekvédelmi személyes gondoskodást nyújtó ellátások, azok igénybevétele és a fizetendő térítési díjaknak önkormányzati rendeletben történő szabályozására, s annak mindenkori jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő felülvizsgálatára Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete jogosult.

 

20.   A Társulási Tanács működésének további részletes szabályait a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza.

V.

 

A TÁRSULÁSI TANÁCS TISZTSÉGVISELŐI

A TÁRSULÁSI TANÁCS BIZOTTSÁGAI

A TÁRSULÁS MUNKASZERVEZETE

 

1.    Társulás Elnöke:

 

1.1.    A Társulás elnökét a Társulási Tanács az alakuló ülésén tagjai sorából, az önkormányzati választási ciklus idejére titkos szavazással választja meg.

 

1.2.    Az elnök személyére a Tanács bármely tagja javaslatot tehet. A Társulás elnökének megválasztásához minősített többség szükséges.

 

1.3.    A Társulási Tanács elnöke képviseli a Társulást, valamint ellátja a Társulás működésével kapcsolatos kiadmányozási, kötelezettségvállalási és utalványozási feladatokat. Távolléte, vagy akadályoztatása esetén a Társulás képviseletét az alelnök látja el.

 

1.4.    Az elnök részletes feladatát és hatáskörét a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg.

 

2.    Társulás alelnöke:

 

2.1.    A Társulási Tanács az önkormányzati választási ciklus időtartamára a saját tagjai sorából, titkos szavazással alelnököt választ.

 

2.2.    Az alelnök személyére a Tanács elnöke tesz javaslatot. A Társulási Tanács alelnökének megválasztásához minősített többség szükséges.

 

3.     A Társulás Pénzügyi Bizottsága:

 

3.1.    A Társulási Tanács a Társulás tevékenységének és gazdálkodásának ellenőrzésére 3 tagú Pénzügyi Bizottságot hoz létre.

 

3.2.    A bizottság elnökét és további egy tagját a Tanács tagjai sorából kell megválasztani.

 

3.3.    A Pénzügyi Bizottság feladatai:

 

3.3.1.   Véleményezi a Társulás éves költségvetési javaslatát, s a végrehajtásáról szóló féléves, éves beszámoló tervezeteit.

 

3.3.2.    Figyelemmel kíséri a költségvetési bevételek alakulását, különös tekintettel a saját bevételekre, a vagyonváltozás alakulását, értékeli az azt előidéző okokat.

 

3.3.3.    Vizsgálja a hitelfelvétel indokait és gazdasági megalapozottságát, ellenőrizheti a pénzkezelési szabályok megtartását, a bizonylati rend és bizonylati fegyelem érvényesítését.

 

3.4.    A Pénzügyi Bizottság megállapításait haladéktalanul megküldi a Társulási Tanácsnak.
Ha a Társulási Tanács a vizsgálati megállapításokkal nem ért egyet, úgy a vizsgálati jegyzőkönyvet az észrevételeivel együtt megküldi a Társulás gazdálkodásának ellenőrzésére jogosult Állami Számvevőszéknek.

 

3.5.   A Pénzügyi Bizottság feladatát és részletes működési szabályait a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatában határozza meg, mely bizottsági működési szabályoknak az önkormányzati bizottságokra vonatkozó szabályoknak meg kell felelniük.

 

4.    Közoktatási Bizottság:

 

4.1.    A Társulási Tanács a közoktatással összefüggő döntései előkészítésére 3 tagú Közoktatási Bizottságot hoz létre. A Közoktatási Bizottság elnökét és egy tagját a Társulási Tanács a tagjai sorából választja meg.

 

4.2.    A Közoktatási Bizottság feladatát és részletes működési szabályait a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatában határozza meg, mely bizottsági működési szabályoknak az önkormányzati bizottságokra vonatkozó szabályoknak meg kell felelniük.

 

5.    Társulás Munkaszervezete:

 

5.1.   A Társulási Tanács döntéseinek előkészítését, döntései végrehajtásának szervezését a székhely település polgármesteri hivatala, a Polgármesteri Hivatal látja el.

 

5.2.    A Polgármesteri Hivatal, mint munkaszervezet feladata különösen:

 

5.2.1.   A Társulási Tanács üléseinek, döntéseinek előkészítése, döntéseinek végrehajtása.

 

5.2.2.   A Társulás bizottságai üléseinek előkészítése.

 

5.2.3.   Adatot, információt szolgáltat a Társulásban részt vevő Önkormányzatok részére a Társulási Tanács és intézményei működéséről, feladatellátásról.

 

5.2.4.   Ellátja a Társulás hatáskörébe tartozó munkaügyi feladatokat.

 

5.2.5.   A Társulási Tanács költségvetésének végrehajtása, a költségvetési gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátása.

 

5.2.6.   A költségvetési gazdálkodás körében különösen:

 

5.2.6.1.   A Társulás és költségvetési szervei költségvetése tervezésének, zárszámadás tervezetének előkészítése, pénzügyi-számviteli, gazdálkodási feladatainak ellátása. Az információszolgáltatás, a pénzforgalmi jelentések elkészítése.

 

5.2.6.2.   A Társulás – s annak jogelődje – által benyújtott pályázatokkal kapcsolatos elszámolási feladatok végzése a Közreműködő Szervezet, a Magyar Államkincstár, a kedvezményezett önkormányzatok, valamint egyéb szervek felé.

 

5.2.6.3.   A Társulás által fenntartott Intézmények fenntartásával kapcsolatos éves elszámolások (különösképpen: az állami alap és kiegészítő hozzájárulások, az önkormányzati hozzájárulások, valamint létszám elszámolások) elkészítése és dokumentált egyeztetése az érintett önkormányzatokkal a beszámoló (zárszámadás) elfogadását megelőzően.

 

5.2.6.4.   A Társulási Tanács egyedi határozatában foglalt feladatok végrehajtásának, illetve pénzforgalmi elszámolásának elkészítése.

 

5.3.  A Polgármesteri Hivatal által – a Társulás működésével kapcsolatos feladatokat ellátó – foglalkoztatottak felett a munkáltatói jogokat a jegyző gyakorolja.

 

A jegyző munkáltatói jogkörében kijelöli azon köztisztviselő(ke)t, aki(k) a Társulási Tanács tagjaival a munkaszervezeti feladatok tekintetében kapcsolattartásra jogosult(ak) s köteles(ek), melyről – s a változásairól – a Tanács tagjait tájékoztatja.

 

5.4.    A Társulás munkaszervezeti feladatainak ellátására vonatkozó további szabályokat a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatában kell meghatározni.

 

VI.

 

A KÖZÖS FENNTARTÁSÚ INTÉZMÉNYEK

 

 

1.    Szent László Völgye Segítő Szolgálat

 

1.1.    Az Intézmény a feladatai ellátását, alaptevékenységét az Sztv. és a Gytv. alapján végzi.

1.2.    Az intézmény szakmailag önálló, önállóan működő helyi önkormányzati költségvetési szerv, amely egyszemélyi felelős vezetéssel látja el feladatait.

1.3.    Székhelye: 2462 Martonvásár, Budai út 4.

 

2.    Szent László Regionális Óvoda:

 

2.1.    Az Intézmény szakmailag önálló, önállóan működő helyi önkormányzati költségvetési szerv, amely egyszemélyi felelős vezetéssel látja el feladatát.

 

2.2.    Az Intézmény a feladat ellátását, alaptevékenységét a mindenkor hatályos közoktatásról/köznevelésről szóló jogszabályi rendelkezésekben meghatározottak szerint végzi.

 

2.3.     Székhelye: 2462 Martonvásár, Váci M. u. 2/A.

 

Telephelyei: Bóbita Tagóvoda, 2471 Baracska, Kossuth u. 32.

                                   Tordasi Mesevár Tagóvoda, 2463 Tordas, Köztársaság út 2.

                                   Gézengúz Tagóvoda, 2464 Gyúró, Thököly u. 31

                                   Mosoly Tagóvoda, 2465 Ráckeresztúr, Korniss u. 25.

 

3.    A I/6.4. pontban foglalt feltételtől függően Kozma Ferenc Általános Iskola

 

3.1.    Az intézmény szakmailag önálló, önállóan működő költségvetési szerv, amely egyszemélyi felelős vezetéssel látja el feladatát.

 

3.2.    Az intézmény a feladat ellátását, alaptevékenységét a közoktatásról/köznevelésről szóló mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések alapján végzi.

 

3.3.    Székhelye: 2471 Baracska, Templom u. 19.

 

 

VII.

 

A TÁRSULÁS VAGYONA

 

1.    A Társulás saját vagyonnal rendelkezik, melyet a Társulás éves költségvetésről szóló határozat mellékletében kell rögzíteni.

 

2.    A Társulás vagyona: törzsvagyon vagy üzleti vagyon lehet. A Társulás vagyonát gyarapítja és a vagyon további részét képezi a Társulás döntésével szerzett, vagy a Társulás tevékenysége révén keletkezett vagyon.

 

3.    A Társulás működése során a költségvetése terhére – az Intézmény(ek) finanszírozására rendelkezésre álló előirányzatokból – vásárolt, vagy egyéb jogcímen szerzett vagyon (ingatlan, tárgyi eszköz, egyéb ingóság, stb.) a Társulás tulajdonába kerül.

 

3.1.    A Társulás általi közös feladatellátás megszűnése esetén ezen vagyontárgyak megosztása a Társulás által fenntartott Intézmény működési területéhez tartozó Önkormányzatok általi vásárláskor viselt költségek arányában történik, amennyiben a Társulás által benyújtott pályázat útján a működési területhez tartozó Önkormányzatok biztosították a „saját” erőt.

 

3.2.    Fenti esetben a telephely, területi iroda, ellátottak számára nyitva álló helyiség fekvése szerint érintett Önkormányzat váltja meg, – a megszűnés időpontjában fennálló forgalmi értéken – a többi Önkormányzatot megillető tulajdoni hányadot.

 

3.3.    Amennyiben az Intézmény(ek) székhelyingatlanába, avagy telephelyeire pályázatok benyújtása útján történik az ingatlanokat érintően az ingóbeszerzés, úgy az ily módon beszerzett ingóságok tulajdonjoga a „saját erőt” biztosító Önkormányzatot illeti meg.

 

4.    A Társulás megszűnése esetén a meglévő vagyon és annak szaporulata a Társulás tagjait a 3.1.-3.3. pont szerinti vagyoni hozzájárulásuk – amennyiben az nem állapítható meg, úgy a települések lakosságszáma – arányában illeti meg.

 

5.    A vagyon megosztása során az önkormányzatok az alábbi elvek figyelembevételével járnak el:

 

5.1.    a használatba adott ingatlanokat, s a meglévő ingóságok birtokát vissza kell bocsátani,

 

5.2.    a meglévő, tulajdonba adott ingóságokat természetben kell kiadni,

 

5.3.    a tulajdonba adott ingatlanok esetében az ingatlan tulajdonjoga az eredeti tulajdonost illeti meg.

 

6.    A Társulásból a tag általi kiválás esetén a taggal a fentiekkel azonos eljárási rend szerint el kell számolni azon megkötésekkel, hogy a Társulás tagja a vagyon kiadására csak az esetben tarthat igényt, ha az nem veszélyezteti a Társulás feladatának ellátását, ebben az esetben a Társulás volt tagját a Társulással kötött szerződés alapján használati díj illeti meg, amennyiben a tartozását a Társulás felé maradéktalanul rendezte. A vagyon kiadását legfeljebb 5 évre lehet elhalasztani.

 

7.    A Társulás tagjának vagyoni igénye kizárólag jelen, és jogelődi tagsági jogviszonya időtartama alatt a vagyoni hozzájárulásával, avagy pályázati úton elnyert, illetőleg társulási vagyonból keletkezett Társulási közös vagyon körére nézve keletkezhet, mely a tagsági jogviszony megszűnése időpontjától érvényesíthető.

 

8.    A Társulásból kiváló tag az Őt megillető vagyonrész kiadására mindaddig nem tarthat igényt, amíg a vagyon hasznosítására külső harmadik személlyel a tagsági jogviszonya alatt a Társulási Tanács által megkötött szerződési (használati, haszonbérleti, bérleti, stb.) időtartam le nem jár.

 

9.    A Társulás vagyona tekintetében a tulajdonosi jogkört a Társulási Tanács gyakorolja.

 

VIII.

 

A TÁRSULÁS GAZDÁLKODÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÉS SPECIÁLIS SZABÁLYOK

 

1.    A Társulás az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.), a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, s azok végrehajtási jogszabályai szerint gazdálkodik, pénzügy-gazdálkodási feladatait a Polgármesteri Hivatal látja el.

 

2.    A Társulás költségvetése magába foglalja az Intézmény(ek) és a munkaszervezeti feladatok költségvetését is.

 

3.    A Társulás általi Intézmény(ek) fenntartása az Intézmény(ek) működési területe által nem érintett Önkormányzat(ok) terhére többlet költséget nem eredményezhet.

 

4.    A munkaszervezeti feladatokat ellátó Polgármesteri Hivatal feladatellátásával kapcsolatos költségeket az Önkormányzatok lakosságszám/feladat arányosan viselik.

 

5.    A Társulási Tanács az éves költségvetés megállapítása során összegszerűen határozza meg a közösen ell