A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi
Társulás Tanácsának
91/2012. (XII. 6.) sz. határozata
a Társulási megállapodás módosításáról
- A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Társulási megállapodását, a nemzeti köznevelésről szóló CXC. törvény alapján, tekintettel a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételére, 2013. január 1-jei hatállyal a határozat 1. melléklete szerint módosítja és egységes szerkezetbe foglalja.
- A Társulás Tanácsa felkéri a tagönkormányzatokat, hogy döntsenek a Társulási megállapodás 1.) pont szerinti módosításáról.
A határozat végrehajtásáért felelős: Elnök
A határozat végrehajtásának határideje: folyamatos
SZENT LÁSZLÓ VÖLGYE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS
TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS
(módosítási tervezet)
Az Ercsi kistérség önkormányzatai – a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. sz. 41. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény (Ktt) 1. § alapján – abból a célból, hogy a kistérség lakói az önkormányzati közszolgáltatásokhoz minél teljesebb körben jussanak hozzá, és az önkormányzatok e megállapodás keretében történő együttműködéssel minél teljesebben, forrásaik célszerű és optimális felhasználásával biztosítsák a mind magasabb színtű ellátást és szolgáltatást, testületeik döntése alapján az alábbi társulási megállapodást (továbbiakban: Megállapodás) kötik.
I.
A TÁRSULÁS
A Társulás neve: SZENT LÁSZLÓ VÖLGYE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS
(továbbiakban: Társulás)
A Társulás székhelye: 2462 Martonvásár, Budai út 13.
A Társulás társszékhelye: 2451 Ercsi, Fő utca 20.
II.
A TÁRSULÁS TAGJAI, SZÉKHELYÜK ÉS LAKOSSÁGSZÁMUK[1]
Önkormányzat |
Irányító szám |
Település |
Székhely |
Lakosságszám[2] (2011.01.01) |
Baracska Község Önkormányzata |
2471 |
Baracska |
Kossuth L. u. 29 |
2.734 |
Ercsi Város Önkormányzata |
2451 |
Ercsi |
Fő utca 20 |
8.714 |
Gyúró Község Önkormányzata |
2464 |
Gyúró |
Rákóczi u. 49. |
1.222 |
Kajászó Község Önkormányzata |
2472 |
Kajászó |
Rákóczi u. 71. |
1.083 |
Martonvásár Város Önkormányzata |
2462 |
Martonvásár |
Budai u.13. |
5.670 |
Ráckeresztúr Község Önkormányzata |
2465 |
Ráckeresztúr |
Hősök tere 20. |
3.360 |
Tordas Község Önkormányzata |
2463 |
Tordas |
Szabadság út 87. |
1.979 |
Társulás összesen |
|
|
|
24.762 |
III.
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
- A többcélú kistérségi társuláshoz csatlakozni bármikor, abból kiválni a törvényben meghatározott esetben, illetve a naptári év utolsó napjával lehet.
- A kiválásról szóló – minősített többséggel hozott – döntést a települési önkormányzat képviselő-testülete hat hónappal korábban köteles meghozni, és azt a társulás tagjaival közölni.
- A társulási tagság megszűnik, ha a település megszűnik, összeolvad vagy egyesül.
- A Társulás tagjainak több mint a fele minősített többséggel hozott határozatával a naptári év utolsó napjával a többcélú kistérségi társulásból kizárhatja a Társulás azon tagját, amely a megállapodásban meghatározott kötelezettségének ismételt felhívásra határidőben nem tett eleget.
- Nem szüntethető meg a társulási tagság mindaddig, amíg az a tag, amely visszatérítendő támogatásban részesült, a visszafizetési kötelezettségét nem teljesíti.
IV.
A TÁRSULÁSRA ÁTRUHÁZOTT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK
A tagönkormányzatok a következő feladat- és hatásköröket átruházzák a Társulásra.
- Egészségügyi ellátás
- Központi háziorvosi ügyelet.
A központi háziorvosi ügyeleti feladatokkal megbízott közbeszerzési eljárás keretében kerül kiválasztásra. Megbízást az kaphat, aki a legkedvezőbb ajánlatot adja.
Az ügyelet székhelye: 2451 Ercsi, Esze Tamás utca 14.[3]
Orvosi szoba: 2462 Martonvásár, Brunszvik u. 1.
Ügyeleti idő (a székhelyen):
- munkanapokon 16 órától másnap reggel 8 óráig.
- hétvégén péntek 16 órától hétfő reggel 8 óráig
- ünnepnapokon 24 órás
Ügyeleti idő (az orvosi szobán): hétvégén és munkaszüneti napokon 9-17 óráig
2.Szociális ellátás
- Családsegítés: Társulás által fenntartott intézménnyel.
Ercsi területén a helyi önkormányzat által fenntartott intézménnyel.
- Házi segítségnyújtás: Társulás által fenntartott intézménnyel és ellátási szerződéssel megbízott intézménnyel.
Ercsi területén a helyi önkormányzat által fenntartott intézménnyel.
- Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: a feladattal megbízott közbeszerzési eljárás keretében kerül kiválasztásra. Megbízást az kaphat, aki a legkedvezőbb ajánlatot adja.
- Közösségi ellátás: Társulás által fenntartott intézménnyel.
- Támogató szolgálat: Társulás által fenntartott intézménnyel.
- Idősek nappali ellátása: Társulás által fenntartott intézménnyel és ellátási szerződéssel megbízott intézménnyel.
Ercsi területén a helyi önkormányzat által fenntartott intézménnyel.
- Tanyagondnoki szolgáltatás: Társulás által fenntartott intézménnyel.
- Családi napközi[4]: Társulás által fenntartott intézménnyel
Ercsi területére nem terjed ki.
3.Gyermekvédelmi ellátás
- Gyermekjóléti alapszolgáltatás: Társulás által fenntartott intézménnyel.
Ercsi város területén a helyi önkormányzat által fenntartott intézménnyel.
4.Közoktatási feladatok
- Pedagógiai szakszolgáltatás:
- logopédia,
- nevelési tanácsadás.
-
Óvodai nevelés
és általános iskolai oktatás:
- helyi önkormányzat által fenntartott intézménnyel,
- a Társulás által megszervezett intézményfenntartó társulás intézményével,
- a Társulás által fenntartott intézménnyel.
-
Látás- és hallássérült tanulók integrált oktatása: Petőfi Sándor Általános Iskola, 2465 Ráckeresztúr, Szent János tér 31.
d) Az alábbi szabadidős és sporttevékenységek összehangolása:
- tanterv szerinti úszásoktatás,
- gyermek-, ifjúsági- és csere-táboroztatás,
- diákolimpiai versenyek,
- iskolai és diáksport jellegű rendezvények,
- oktatást kiegészítő létesítmények jobb kihasználása.
- A közoktatási törvény 91. § (4) bek. alapján megjelölt jegyző Martonvásár jegyzője.
5.Belső ellenőrzési feladatok
A belső ellenőrzést Martonvásár Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) belső ellenőr alkalmazásával és külső erőforrás bevonásával látja el.
6.Területfejlesztési feladatok
A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 10/A. - 10/G. § alapján a kistérségi fejlesztési tanácsot megillető feladat- és hatásköröket a Társulás látja el.[5] A tagönkormányzatok megbízzák a Társulást a Kistérségi Fejlesztési Alap létrehozásával és kezelésével. Az alap felhasználásának feltételeit a Társulási Tanács külön határozatban állapítja meg.
7. Sport feladatok
A Társulás:
a.) Összehangolja a hatáskörébe tartozó testnevelés és sport céljait szolgáló létesítmények fejlesztését, szolgáltatásainak biztosítását, működtetését és működését.
b.) Összehangolja és segíti a sport népszerűsítésében, a mozgásgazdag életmóddal kapcsolatos sportszakmai felvilágosító tevékenységben, továbbképzésekben, közös sportrendezvényekben való együttműködést.
c.) Együttműködik az utánpótlás nevelés, sport tehetséggondozás területén.
d.) Segíti a kistérségi települések sportértékeinek, sporthagyományainak feltárását, megismertetését, gondoskodik azok gazdagításáról.
e.) Pályázatfigyeléssel, tanácsadással és közös pályázatokkal segíti a testnevelés és sport feltételeinek és színvonalának javítását.
f.) Kiemelt figyelmet fordít a kistérségben működő sportszervezetek társadalmi kapcsolatrendszerének, érdekérvényesítésének, az egymás közötti kapcsolatok kiépítésének és fenntartásának segítésére.
g.) Együttműködik az állami sportinformációs adatszolgáltatással összefüggő önkormányzati feladatokban.
V.
KÖZÖS FENNTARTÁSÚ INTÉZMÉNYEK
Az intézmények részletes feladatait a Szervezeti és Működési Szabályzataikban kell meghatározni, melyet a Társulás tanácsa hagy jóvá.[6]
Szent László Völgye Segítő Szolgálat
- Az intézmény a feladatai ellátását, alaptevékenységét a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásáról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján végzi.
- Az intézmény szakmailag önálló: önállóan működő költségvetési szerv[7], amely egyszemélyi felelős vezetéssel látja el feladatait.
- Székhelye: 2462 Martonvásár, Szent László út 24.[8]
Szent László Regionális Óvoda
- Az intézmény szakmailag önálló, önállóan működő költségvetési szerv[9], amely egyszemélyi felelős vezetéssel látja el feladatát.
- Az intézmény a feladat ellátását, alaptevékenységét a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján végzi.
- Székhelye: 2462 Martonvásár, Váci M. u. 2/A.
Telephelye: Baracskai Tagóvoda, 2471 Baracska, Kossuth u. 32.
Tordasi Tagóvoda, 2463 Tordas, Köztársaság út 2.
Gézengúz Tagóvoda, 2464 Gyúró, Thököly u. 31
Mosoly Tagóvoda, 2465 Ráckeresztúr, Korniss u. 25.
Kozma Ferenc Általános Iskola
-
Az intézmény szakmailag önálló, önállóan működő költségvetési szerv[10], amely egyszemélyi felelős vezetéssel látja el feladatát. -
Az intézmény a feladat ellátását, alaptevékenységét a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján végzi. -
Székhelye: 2471 Baracska, Templom u. 19.
VI.
A TÁRSULÁSI TANÁCS SZERVEZETE, MŰKÖDÉSE
- A Társulás döntést hozó szerve a társulási tanács. A Társulási Tanács gyakorolja a társulási megállapodásban meghatározott feladat- és hatásköröket.
- A Társulási Tanácsot a társulás tagjainak polgármesterei alkotják. A polgármester helyettesítésének rendjéről a tagönkormányzatok képviselő-testületei rendelkeznek.
- A Társulási Tanács tagjai évente legalább két alkalommal beszámolnak képviselő-testületeiknek a Társulási Tanácsban végzett tevékenységükről.
- A Társulási Tanács tagjai a települési önkormányzat képviselő-testülete által tartott közmeghallgatáson tájékoztathatják a lakosságot a Társulás tevékenységéről.
- A Társulási Tanács alakuló ülésén titkos szavazással tagjai sorából elnököt, az elnök helyettesítésére, munkájának segítésére két elnökhelyettest választ.
- Az elnök személyére a Társulási Tanács bármely tagja javaslatot tehet. Az elnökhelyettesek személyére az elnök tesz javaslatot.
- A Társulás képviseletét a Társulás elnöke látja el. Akadályoztatása esetén helyettesítését, a Társulás képviseletét az elnökhelyettesek a megválasztásukkor meghatározott sorrend szerint, az ő akadályoztatásuk esetén a Társulási Tanács által megbízott polgármester látja el.
- A Társulási Tanács döntését ülésén, határozattal hozza.
A Társulási Tanács minden tagja egy szavazattal rendelkezik.
- A Társulási Tanács ülését az elnök, akadályoztatása esetén az elnökhelyettesek a 7. pontban meghatározott sorrend szerint, illetőleg a Társulási Tanács helyettesítéssel megbízott tagja hívja össze és vezeti.
-
A Társulási Tanács ülését össze kell hívni:
- szükség szerint, de évente legalább négy alkalommal;
- a társulási megállapodásban vagy a társulási tanács által meghatározott esetben;
- a társulás tagjai egynegyedének - napirendet tartalmazó - indítványára, annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül;
- a közigazgatási hivatal vezetőjének kezdeményezésére, annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül.
- A Társulási Tanács ülése nyilvános.
- A Társulási Tanács
- zárt ülést tart választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízatás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása és állásfoglalást igénylő személyi ügy tárgyalásakor, ha az érintett a nyilvános tárgyalásba nem egyezik bele, továbbá önkormányzati hatósági ügy tárgyalásakor;
- zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés és az általa kiírt pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás üzleti érdeket sértene.
- A Társulási Tanács üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyre a képviselő-testület üléséről készített jegyzőkönyvre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a jegyzőkönyvet az elnök és a Társulási Tanács által felhatalmazott tag írja alá. A jegyzőkönyvet a Társulási Tanács elnöke az ülést követő tizenöt napon belül megküldi a közigazgatási hivatal vezetőjének és a társulás tagjainak.
- A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha ülésén[11] legalább a szavazatok több mint felével rendelkező tag jelen van és a jelenlévő tagok által képviselt települések lakosságszáma meghaladja a Társulást alkotó települések lakosságszámának egyharmadát. A javaslat elfogadásához[12] legalább annyi tag „igen” szavazata szükséges, amely meghaladja a jelenlévő tagok szavazatainak a felét és az általuk képviselt települések lakosságszámának egyharmadát.
- Minősített többség szükséges:
- a kistérség fejlesztését szolgáló – pénzügyi hozzájárulást igénylő – pályázat benyújtásához, az ahhoz szükséges települési hozzájárulás meghatározásához;
- a 12. pont második bekezdés szerinti zárt ülés elrendeléséhez;
- a társulás hatáskörébe utalt választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízatás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása esetén, továbbá
- abban az ügyben, amit a szervezeti és működési szabályzat meghatároz.
- A minősített többséghez[13] legalább annyi tag igen szavazata szükséges, amely eléri a jelen lévő tagok szavazatainak kétharmadát és az általuk képviselt települések lakosságszámának a felét.
- A Társulási Tanács működésével kapcsolatos hivatali teendőket a Hivatal látja el.[14]
A Hivatal feladatai különösen:
- Előkészíti a Társulási Tanács üléseit, döntéseit, közreműködik a döntések végrehajtásában;
- Adatot, információt szolgáltat a Társulásban résztvevő önkormányzatok részére a Társulási Tanács és intézményei működéséről, feladatellátásáról;
- Ellátja a társulás hatáskörébe tartozó munkaügyi feladatokat;
- Ellátja a társulás és intézményei pénzügyi-számviteli, gazdálkodási feladatait;
- Folyamatos kapcsolatot tart a regionális fejlesztési ügynökséggel, a kistérségi megbízottakkal, a kistérségben működő közigazgatási szervekkel, intézményekkel a fejlesztési szükségletek és a bevonható helyi források feltárása érdekében;
- Ellátja a társulás pályázatokkal kapcsolatos feladatait;
- A kistérségben összegyűjti és további előkészítésre alkalmassá teszi a gazdasági és társadalmi szervezeteknek a fejlesztési programokkal, projektekkel kapcsolatos elképzeléseit.
VII.
A társulási tanács szervei
Pénzügyi Bizottság
- A Társulási tanács a Társulás tevékenységének és gazdálkodásának ellenőrzése céljából háromtagú Pénzügyi Bizottságot hoz létre. A Pénzügyi Bizottság elnökét a Társulási Tanács tagjai közül választja.
- A Társulás részletes működési szabályait Szervezeti és Működési Szabályzatában határozza meg.[15]
Közoktatási Bizottság
- A Társulási Tanács a közoktatással összefüggő döntései előkészítésére 7 tagú Közoktatási társulási Bizottságot hoz létre. A bizottságnak 1 tanácsi tagja és 6 fő külsős tagja van. A Közoktatási Bizottság elnökét a társulási tanács tagjai közül választják.
- A bizottság részletes működési szabályait Szervezeti és Működési Szabályzatában határozza meg[16].
Jegyzői Kollégium
A Társulási Tanács munkáját a Jegyzői Kollégium segíti a szakmai vélemények kialakításában, az előkészítő és javaslattevő munkában, a Társulási Tanács elé kerülő előterjesztések és javaslatok szakmai, törvényességi szempontú ellenőrzésében, valamint a Tanács döntéseinek végrehajtásában.
A Jegyzői Kollégium tagjai a kistérségi társulás önkormányzatainak jegyzői és körjegyzői. A Kollégium munkáját az általuk megválasztott elnök irányítja. A Jegyzői Kollégium működését saját ügyrend alapján végzi, mely az SZMSZ függelékét képezi.
VIII.
ALAPÍTÓI, FENNTARTÓI JOGOK
- A Társulás feladat- és hatásköreinek ellátása érdekében költségvetési intézményt, gazdálkodó szervezetet alapíthat.
- A Társulás a közfeladatot ellátó intézmények fenntartói, felügyeleti jogát átveheti, átadhatja.
- Az 1. és 2. pontokban megjelölt jogok gyakorlásához jelen megállapodás V. fejezetében felsorolt intézmények módosítása és így a társulásban részt vevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges.
- A közfeladatok ellátásáról a Társulás külön megállapodást köt, melyben részletesen szabályozza a feladatok és hozzájuk kapcsolódó egyes fenntartói jogok gyakorlását, azaz átruházását. Ezen megállapodásokat a Társulási Tanács és megbízó képviselő-testülete fogadja el és azok a Társulási Megállapodás függelékét képezik.
IX.
A TÁRSULÁS GAZDÁLKODÁSA
- A Társulás önálló jogi személy. Gazdálkodására a költségvetési szervek működésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
- A Társulás költségvetését a társulási tanács önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. Az elnök a költségvetést – a jogszabályokban előírt formában – az Áht. 71. § (1) bekezdésében meghatározott határidőig[17] terjeszti a Társulási Tanács elé.
- Az elnök a Társulás költségvetése végrehajtásának első félévi helyzetéről a tárgyév augusztusáig, harmadik negyedéves helyzetéről tárgyév novemberéig számol be a Társulási Tanácsnak.
- Az éves költségvetés beszámolóját (zárszámadás) az elnök az Áht. 82. §-ában meghatározott határidőig[18] terjeszti – a jogszabályokban előírt formában – a Társulási Tanács elé.
X.
KÖLTSÉGEK VISELÉSE[19]
- A tagönkormányzat évente a tanács által külön határozatban megállapított lakosságszám arányos tagdíjat köteles fizetni. A tagdíj – határidőt tartalmazó – felszólítást követő meg nem fizetése esetén az elnök azt azonnali beszedési megbízással érvényesíti.
- A Társulás által fenntartott intézmény állami támogatással nem fedezett kiadásaihoz a feladat ellátásában érintett önkormányzatok lakosságszám-arányosan, illetve a Társulás költségvetési határozata szerint járulnak hozzá.
- A 2. ponttól eltérően az idősek nappali ellátásának állami normatívával nem fedezett kiadásait a feladatellátásban résztvevő tagönkormányzatok a településen lakcímmel rendelkezők általi igénybevevők létszáma alapján fizetik meg.
- A Társulási Tanács által a Társulási Megállapodásban meghatározott feladatok finanszírozására a Társulás éves költségvetési határozatban szereplő tagönkormányzati hozzájárulás – határidőt tartalmazó – felszólítást követő meg nem fizetése esetén, az elnök azt azonnali beszedési megbízással érvényesíti.
- A tagönkormányzatok által átadott pénzeszközökkel a Társulás a tárgyévet követő év április 30-ig a költségvetési beszámolóval egyidejűleg elszámol.
XI.
A TÁRSULÁS TEVÉKENYSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE
- A közigazgatási hivatal vezetője törvényességi ellenőrzési jogkörében vizsgálja, hogy a Társulás döntése, szervezete, működése és döntéshozatali eljárása megfelel-e a jogszabályoknak, a Társulási megállapodásban, valamint a Társulási Tanács szervezeti és működési szabályzatában foglaltaknak. A közigazgatási hivatal vezetője összehívja a Társulási Tanács ülését, ha a Ktt. 7. § (3) bekezdés c) pontja szerint tett indítványnak a Társulási Tanács elnöke tizenöt napon belül nem tesz eleget.
- A Társulás gazdálkodását (ideértve az Európai Unió által nyújtott és egyéb nemzetközi támogatások, valamint az ehhez kapcsolódó költségvetésből nyújtott támogatások felhasználását) az Állami Számvevőszék ellenőrzi.
- Az európai uniós és költségvetési támogatások felhasználását az Európai Számvevőszék és az Európai Bizottság illetékes szervezetei, a Kormány által kijelölt szerv, a fejezetek ellenőrzési szervei, a Magyar Államkincstár, illetve az európai uniós támogatások irányító hatóságai és a kifizető hatóság képviselői is ellenőrizhetik.
XII.
A TÁRSULÁS VAGYONA
- A Társulás saját vagyonnal rendelkezik, amelynek szaporulata a Társulást illeti meg.
- A Társulás megszűnése esetén a vagyonát – eltérő megállapodás hiányában – a társulás tagjai között kell felosztani.
- A Társulásból történő kiválás, kizárás esetén a Társulás tagja által a Társulásba bevitt vagyonnal el kell számolni. Annak részére való átadására a Társulás tagja csak abban az esetben tarthat igényt, ha az nem veszélyezteti a Társulás feladatának ellátását, ebben az esetben a Társulás volt tagját a Társulással kötött szerződés alapján használati díj illeti meg. A vagyonmegosztás a Társulásban szerzett közös vagyon tekintetében a kiváló, illetve kizárt tag által a vagyon megszerzéséhez nyújtott hozzájárulásával arányosan történik.
- Amennyiben a kiváló, illetőleg kizárt tag a feladatellátásban külön megállapodás alapján továbbra is részt vesz, a 3. pontban leírt használati díj nem illeti meg.
XIII.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
- A Társulás határozatlan időre[20] jön létre.
- A társuló önkormányzatok kölcsönösen rögzítik, hogy e megállapodásból eredő vitás kérdéseket elsődlegesen tárgyalásos úton, egyeztetéssel kívánják rendezni.
- A Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó jogszabályok és az SZMSZ rendelkezései az irányadók.
- A Megállapodás valamennyi társult önkormányzat közül az azt utolsóként jóváhagyó önkormányzat képviselő-testületének határozatával válik hatályossá.
- E megállapodás hatálybalépésével egyidejűleg a 2005. július 15-én létrejött, 2005. október 14-én Ercsi Város Önkormányzatának belépésével kibővített, és a Társulási Tanács 3/2006. (I. 26.), 4/2006. (I. 26.), 5/2006. (I. 26.), 6/2006. (I. 26.), 7/2006. (I. 26.), 34/2006. (IV. 6.), 15/2007. (III. 1.), 25/2007. (V. 3.), 26/2007. (V. 3.), 43/2007. (VIII. 2.), 61/2007. (XI. 8.), 28/2008. (IV. 14.), 32/2008. (VI. 5.), 37/2008. (VI. 26.), 41/2008. (VII. 24.), 59/2010. (XII. 9.) számú határozatai nyomán módosított társulási megállapodás hatályát veszti.
- A Megállapodás jóváhagyásáról szóló képviselő-testületi határozatok, a Megállapodás jóváhagyását hitelesítő polgármesteri és jegyzői aláírások, továbbá a Társulás által az egyes feladatok ellátására kötött megállapodások a társulási megállapodás függelékeit képezik.
Záradék
1. sz. Függelék
A Társulási Megállapodást az alábbi képviselő-testületek hagyták jóvá és fogadták el előírásait önmagukra vonatkozó kötelező rendelkezésként:
Települési önkormányzat képviselő-testülete |
Jóváhagyó határozat száma |
Baracska Község Önkormányzata képviselő-testülete |
346/2011. (XII. 13.) |
Ercsi Város Önkormányzata képviselő-testülete |
521/2011. (XI. 29.) |
Gyúró Község Önkormányzata képviselő-testülete |
163/2011. (XII. 14.) |
Kajászó Község Önkormányzata képviselő-testülete |
240/2011. (XII. 28.) |
Martonvásár Város Önkormányzata képviselő-testülete |
175/2011. (XII. 13.) |
Ráckeresztúr Község Önkormányzata képviselő-testülete |
516/2011. (XII. 22.) |
Tordas Község Önkormányzata képviselő-testülete |
218/2011. (XII. 13.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. sz. Függelék
A Többcélú Kistérségi Társulást alkotó települési önkormányzat képviselő-testülete nevében a Társulási Megállapodást aláírásával látta el:
Baracska Község Önkormányzata (Baracska, Kossuth L. u. 29.) képviseletében:
Boriszov Zoltán polgármester …………………………………..
Szeleczkyné Szabó Katalin jegyző …………………………………..
Ercsi Város Önkormányzata (Ercsi, Fő u. 20.) képviseletében:
Szabó Tamás polgármester …………………………………..
Dr. Feik Csaba jegyző …………………………………..
Gyúró Község Önkormányzata (Gyúró, Rákóczi u. 49.) képviseletében:
Tóth Béla polgármester …………………………………..
Dr. Matota Kornél körjegyző …………………………………..
Kajászó Község Önkormányzata
Mohácsi Györgyné polgármester ..…………………………………..
Dr. Balogh Lóránd jegyző ..…………………………………..
Martonvásár Város Önkormányzata (Martonvásár, Budai u. 13.) képviseletében:
Dr. Szabó Tibor polgármester …………………………………..
Dr. Szabó-Schmidt katalin Erika aljegyző …………………………………..
Ráckeresztúr Község Önkormányzata (Ráckeresztúr, Hősök tere 20.) képviseletében:
Dr Szentes-Mabda Katalin polgármester …………………………………..
Dr. Hekman Tibor jegyző …………………………………..
Tordas Község Önkormányzata (Tordas, Szabadság u. 87.) képviseletében:
Juhász Csaba polgármester …………………………………..
Dr. Matota Kornél körjegyző …………………………………..
A 87/2012. (XI. 29.) sz. határozat mellékletei:
FORINTOSÍTOTT TÉRÍTÉSI DÍJTÁBLA
Szociális ellátások térítési díjai
↓ 150%
Öregségi nyugdíjminimum %-a |
Támogató szolgálat |
Idősek klubja |
Házi segítségnyújtás Ft/gondozási óra |
||
Km/Ft |
Személyi segítés Ft/gondozási óra |
|
Térítési díj Ft/ellátási nap |
||
28.500 – 33.251 |
30 |
100,- |
250,- |
100 |
|
33.252 – 38.002 |
30 |
180,- |
250,- |
100 |
|
38.003 – 42.753 |
30 |
240,- |
250,- |
100 |
|
42.754 – 47.503 |
30 |
300,- |
250,- |
100 |
|
47.504 – 52.253 |
32 |
350,- |
250,- |
100 |
|
52.254 – 57.003 |
33 |
450,- |
500,- |
200 |
|
57.004 – 61.754 |
49 |
550,- |
500,- |
200 |
|
61.755 – 66.505 |
49 |
650,- |
500,- |
200 |
|
66.506 – 71.256 |
60 |
1.000,- |
500,- |
200 |
|
71.257 - |
75 |
1.117,- |
500,- |
200 |
|
|
|
|
|
|
|
Nem rászorultság esetén |
150 |
1.500,- |
- |
- |
|
|
|
|
|
|
|
↑ 150%
Gyermekjóléti ellátások térítési díjai
|
Családi napközi ellátás |
|
|
Ft/fő/óra |
Ft/fő/hó |
Intézményi térítési díj |
187,- Ft |
29.600,- Ft |
Személyi térítési díj |
187,- Ft |
29.600,- Ft |
A családi napközi esetében a 187,- Ft/fő/óra térítési díj nem tartalmazza az étkezés díját. Az egy hónapra vetített 40.000,- Ft/fő térítési díj teljes összegéből az étkezés díja 10.600,- Ft/fő/hó.
A térítési díjak kiszámításának alapját képező önköltségek szakfeladatonkénti megoszlását az alábbi mellékletek tartalmazzák.
I. számú melléklet
Támogató szolgáltatás intézményi térítési díjainak meghatározásához elkészített önköltségszámítás
Készült a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet alapján.
A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal pályázati támogatása a 2012. évi tervezet szerint: 7.860.000,- Ft
2012. évi tervezett ráfordítások
Személyi bér + járulék 8.305.000,- Ft
Dologi kiadás 3.127.000,-
Kiadás összesen: 11.432.000,- Ft
Feladategység (Fe): 3.200
1 feladategységre jutó önköltség: 3.573,- Ft 11.432.000,- Ft/3200 Fe = 3.573,- Ft
1 feladategységre jutó támogatás: 2.456,- Ft 7.860.000,- Ft/3200 Fe = 2.456,- Ft
Intézményi térítési díj: 1.117,- Ft 3.573,- Ft – 2.456,- Ft = 1.117,- Ft
Szállítási önköltség:
Gépkocsi használatra fordított összes kiadás: 2.860.007,- Ft
(gkvez. bére, járuléka, pótlék, üzemanyag)
Támogatott km: 11.751 km
Önköltség 1 feladategységre (feladategység = 5 km): 243,38- Ft ≈ 243,- Ft
Önköltség 1 km-re: 48,6- Ft ≈ 49,- Ft
Személyi térítési díjak a táblázatban találhatók.
A támogató szolgálat szállítási szolgáltatását igénybevevő nem rászorult személyszállítási térítési díja: 150,- Ft/km.
A támogató szolgálat személyi segítés szolgáltatását igénybe vevő nem rászorult személy térítési díja: 1.500,- Ft/óra.
II. számú melléklet
Idősek nappali ellátása szolgáltatás térítési díjának meghatározásához elkészített önköltségszámítás
Készült a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet alapján.
A költségvetési törvény szerint 2012. évre tervezett férőhelyre igényelt normatív támogatás idősek nappali ellátására:
Tervezett normatíva bevétel (2012. évben) Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 3. és 8. melléklete szerint: