A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi
Társulás Tanácsának
12/2017. (II. 16.) határozata
a Társulás által fenntartott „Apró Talpak” Családi Bölcsődei Hálózat
intézményi térítési díjának megállapításáról és módosításáról, valamint
az ehhez kapcsolódó időszakos gyermekfelügyelet térítési óradíjának meghatározásáról és a Felvételi Szabályzat jóváhagyásáról
1) A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás (a továbbiakban: Társulás), mint fenntartó - a jelen határozat 1. mellékletében foglaltak szerint - a családi bölcsőde intézményi térítési díjával kapcsolatban a jelen határozat 5) pontjában hivatkozott önkormányzati rendelet hatálybalépésétől az alábbiakat határozza meg:
- az intézményi térítési díjat havi 34.200,- Ft-ban állapítja meg gyermekenként,
- díjkedvezményt, mentességet nem állapít meg,
- a családi bölcsődei elhelyezés kizárólag a teljes havi térítési díj megfizetése mellett vehető igénybe a Felvételi Szabályzatban rögzítettek szerint.
2) A Társulási Tanács úgy dönt, hogy a bölcsődei ellátás keretében a családi bölcsődei ellátáson túl - szolgáltatásként – az időszakos gyermekfelügyelet lehetőségét biztosítja a családi bölcsőde üres férőhelyeinek terhére, melynek jelen határozat 2. mellékletében foglaltak szerint a teljes szolgáltatási önköltségen alapuló térítési díját - a minimálisan napi 4 óra igénybevétel mellett – 2.500,- Ft/nap összegben határozza meg.
3) A Társulási Tanács felkéri a Szent László Völgye Segítő Szolgálat igazgatóját, hogy a soron következő társulási tanács ülésre vizsgálja felül a családi bölcsőde szakmai programját – és amennyiben az szükséges - az időszakos gyermekfelügyelet szolgáltatással kapcsolatban terjessze elő annak módosítását.
4) A Társulási Tanács az „Apró Talpak” Családi Bölcsődei Hálózat – módosított - Felvételi Szabályzatát jelen határozat 3. melléklete szerinti tartalommal elfogadja, és ezzel egyidejűleg 58/2016. (XII.2.) határozatát visszavonja.
5) A Társulási Tanács felkéri Martonvásár Város Önkormányzatát, hogy - a Társulást alkotó tagönkormányzatok jóváhagyását követően - jelen döntéssel összhangban alkossa meg, illetőleg módosítsa meglévő önkormányzati rendeletét az „Apró Talpak” Családi Bölcsődei Hálózat teljes napközbeni ellátását, valamint a bölcsődei ellátáson túl szolgáltatásként nyújtott időszakos gyermekfelügyeletet igénybevevők által fizetendő intézményi térítési díjakkal kapcsolatban.
A határozat végrehajtásáért felelős: 1) pont – Elnök
2) pont – Elnök
3) pont - Intézményvezető
4) pont - Elnök
5) pont - Elnök
A határozat végrehajtásának határideje: 1) pont – azonnal
2) pont – azonnal
3) pont – soros társulási ülés
4) pont - azonnal
5) pont – 2017.03.31.
12/2017. (II. 16.) határozat 1. melléklete:
Önköltség megállapítás
1. Családi bölcsődei hálózat 2017. évi tervezett szolgáltatási önköltségének megállapítása teljes napközbeni ellátás igénybevételére vonatkozóan
Szakfeladat |
2017. évi tervezett költségvetési támogatás (Ft) |
2017. évi személyi bér+járulékok (Ft) |
2017. évi tervezett dologi kiadás (Ft) |
Tervezett Önköltség (Ft) |
Családi bölcsőde |
6.297.200 |
10.741.000
|
899.000 |
11.640.000 |
2. Intézményi térítési Díj
Szakfeladat |
Díjszabás alapja |
2017. évi intézményi térítési díj |
Családi Bölcsőde Hálózat |
|
|
Ft/nap |
1.710,- |
|
Ft/hó/fő |
34.200,- |
12/2017. (II. 16.) határozat 2. melléklete:
1. Családi bölcsődei hálózat 2017. évi tervezett teljes szolgáltatási önköltségének megállapítása időszakos gyermekfelügyeletre vonatkozóan
Szakfeladat |
2017. évi személyi bér+járulékok (Ft) |
2017. évi tervezett dologi kiadás (Ft) |
Tervezett Önköltség (Ft) |
Családi bölcsőde |
10.741.000
|
899.000 |
11.640.000 |
2. Intézményi térítési Díj
Szakfeladat |
Díjszabás alapja |
2017. évi intézményi térítési díj |
Családi Bölcsőde Hálózat |
|
|
Ft/nap |
2.500,- |
12/2017. (II. 17.) határozat 3. melléklete:
Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás
Szent László Völgye Segítő Szolgálat
„Apró Talpak” Családi Bölcsődei Hálózata
Felvételi Szabályzat
Jóváhagyva a 12/2017. (II. 16.) számú TKT határozattal.
Hatályba lépés dátuma: ……………………………………
………………………………….. ………………………………
Fenntartó Intézményvezető
1. Általános rendelkezések
A bölcsődei ellátás egyik új ellátási formája a családi bölcsőde, melynek keretében a bölcsődei ellátáson túl – a fenntartói döntésnek megfelelően - időszakos gyermekfelügyelet is biztosított.
A Gyvt. szakmai végrehajtási szabályait a 15/1998. NM rendelet - a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatáról és működésük feltételeiről- tartalmazza.
1.1.Egyéb, kiegészítő vonatkozó jogszabályok
- a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló a 15/1998 (IV.30. ) NM rendelet (továbbiakban: NM rendelet)
- a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (továbbiakban: Cst.)
- a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII.29.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet)
Az intézmény által működtetett családi bölcsődei hálózat olyan- három egységből álló- családi bölcsődei ellátást nyújtó szolgáltatás, amely a többcélú, közös igazgatású költségvetési intézmény önálló szervezeti és szakmai egységeként működik, melynek keretében a bölcsődei ellátáson túl többletszolgáltatásként időszakos gyermekfelügyelet is biztosított.
Intézmény megnevezése: |
„Apró talpak” Családi Bölcsődei Hálózat |
Székhely: |
2462 Martonvásár, Szent László út 24. |
Levelezési cím: |
2462 Martonvásár, Szent László út 24. |
Telefon: |
22/460-023, 22/460-129 |
e-mail: |
|
Igazgató: |
Szabóné Pályi Judit |
Fenntartó: |
Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás |
Fenntartó címe: |
2462 Martonvásár, Budai út 13. |
2. Bölcsődei ellátás és időszakos gyermekfelügyeleti szolgáltatás nyújtásának helyszíne
Szent László Völgye Segítő Szolgálat „Apró Talpak” Családi Bölcsődei Hálózatának családi bölcsőde I., II., III. csoportja (székhelye és telephelyei: 2462 Martonvásár, Szent László út 24.).
3. Az Intézményi Felvételi Szabályzat célja
Az Intézményi Felvételi Szabályzat célja hogy meghatározza a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában működő családi bölcsődei hálózat és az azon túl biztosított időszakos gyermekfelügyelet intézményi felvételi rendjét. Célja továbbá az intézmény jogszerű működésének biztosítása, a zavartalan működés garantálása biztosítsa a gyermeki jogok érvényesülését.
Az Felvételi Szabályzat feladata, hogy megállapítsa a családi bölcsődei beiratkozás szabályait, a jogszabályok által biztosított keretek között, illetve szabályozza a beiratkozással összefüggő minden olyan kérdést, amelyet az ellátási területek tekintetében a férőhelyek igénybevételére vonatkozóan szükséges meghatározni.
3.1. Az Intézményi Felvételi Szabályzat hatálya
A Szabályzat hatálya kiterjed a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Szent László Völgye Segítő szolgálat „Apró Talpak” Családi Bölcsődei Hálózat három bölcsődei csoportjának részlegeire. A kisgyermek felvételére vonatkozó szabályok érvényesülését követően a szakmai programban megjelölt nevelési gondozási irányelvek, a szakmai, módszertani előírások betartása, alkalmazása mindhárom bölcsődei csoportban egységesen kell, hogy érvényesüljenek.
3.2. Bölcsődei alapellátás
Bölcsődei ellátást a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás családi bölcsőde formájában biztosítja.
Az intézmény a Gyvt. értelmében az alábbi esetekben biztosítja a családi bölcsődei szolgáltatásokat:
3.2.1. Teljes körű napközbeni ellátás
A gyermekek napközbeni ellátásaként az életkornak megfelelő nappali felügyeletet, gondozást, nevelést, foglalkoztatást és étkeztetést biztosítja azon gyermekek számára, akiknek szülei/törvényes képviselői munkavégzésük - ideértve a gyermekgondozási díj, a gyermekgondozást segítő ellátás és a gyermeknevelési támogatás folyósítása melletti munkavégzés miatt, gyermekének napközbeni felügyeletét megoldani nem tudja. A napközbeni ellátás keretében biztosított szolgáltatások időtartama lehetőleg a szülő, törvényes képviselő munkarendjéhez igazodik.
A szülő/törvényes képviselő munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, nappali rendszerű iskolai oktatásban, a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban, felsőoktatási intézményben nappali képzésben vesz részt.
3.2.2. Időszakos gyermekfelügyelet
Ha a szülő/törvényes képviselő saját betegsége vagy egyéb ok miatt gyermekének napközbeni ellátásáról gondoskodni nem tud.
A bölcsődei ellátás keretében szolgáltatásként – a gyermek legfeljebb 6 éves koráig - időszakos gyermekfelügyelet működtetése is biztosított. Az időszakos gyermekfelügyelet lehetőséget nyújt arra, hogy bölcsődei felvétel nélkül - a szülők igényeinek megfelelően - a gyermek néhány órát a kortársai között töltsön.
4. Ellátásra jogosultak köre
Az „Apró Talpak” Családi Bölcsődei Hálózat bölcsődéi - a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodásában rögzítettek szerint - az alábbi települések közigazgatási területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező és életvitelszerűen itt élő családok 3 éven aluli gyermekei számára nyújtanak ellátást:
- Baracska
- Gyúró
- Kajászó
- Martonvásár
- Tordas
- Ráckeresztúr
A családi bölcsődei férőhelyek megoszlása az ellátott települések lakosságszámának arányaiban történik.
Ennek értelmében a férőhelyek településenkénti megoszlása 14 fő kisgyermek esetén (ellátott települések lakosságszáma mindösszesen: 16158):
- Martonvásár város (lakosságszám: 5668): 5 fő kisgyermek
- Baracska község: (lakosságszám: 2744): 2 fő kisgyermek
- Gyúró község: (lakosságszám: 1246): 1 fő kisgyermek
- Kajászó község: (lakosságszám: 1075): 1 fő kisgyermek
- Tordas község: (lakosságszám: 2027): 2 fő kisgyermek
- Ráckeresztúr község: (lakosságszám: 3398): 3 fő kisgyermek
Ennek értelmében a férőhelyek településenkénti megoszlása 21 fő kisgyermek esetén (ellátott települések lakosságszáma mindösszesen: 16158):
- Martonvásár város (lakosságszám: 5668): 7 fő kisgyermek
- Baracska község: (lakosságszám: 2744): 4 fő kisgyermek
- Gyúró község: (lakosságszám: 1246): 2 fő kisgyermek
- Kajászó község: (lakosságszám: 1075): 1 fő kisgyermek
- Tordas község: (lakosságszám: 2027): 3 fő kisgyermek
- Ráckeresztúr község: (lakosságszám: 3398): 4 fő kisgyermek
A férőhelyek/kvóták felülvizsgálatának érdekében a feladatellátásban résztvevő önkormányzatok minden év március 31-éig megvizsgálják a Központi Statisztikai Hivatal adott év január 1-jei adatai alapján a települések lakosságszámát, melynek következményeképpen a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa minden év április 30. napjáig dönt a férőhely/kvóta elosztásának felülvizsgálatáról.
5. A családi bölcsődébe való jelentkezés, felvétel
A családi bölcsődei ellátást nyújtó intézmény, szolgáltató a Fenntartó által meghatározott napi 10 órában megállapított nyitvatartási időn belül biztosítja a gyermek családi bölcsődei ellátását az alábbi nyitvatartási időben:
Hétfőtől- Péntekig: 07.00- 17.00
A nyári zárva tartás időtartamát a fenntartó egy hétben határozza meg, melynek pontos időpontjáról legkésőbb tárgyév április 30. napjáig hoz döntést.
Családi bölcsődei ellátás esetén a gyermek, napi gondozási ideje a fenntarthatóság miatt legalább négy órát el kell, hogy érjen. A sajátos nevelési igényű gyermek, napi gondozási ideje négy óránál kevesebb időtartamban is meghatározható.
Időszakos gyermekfelügyelet esetén a gyermek, napi gondozási ideje a fenntarthatóság miatt legalább három óra igénybevételt el kell, hogy érjen.
5.1. A családi bölcsődébe való jelentkezés folyamatának rendje
A bölcsödébe való jelentkezés egész évben folyamatosan történik. A családi bölcsődébe a felvétel önkéntes, kérelemre történik, melyet a gyermek szülője/ törvényes képviselője terjeszt elő „családi bölcsődei” jelentkezési lap nyomtatványon. A szülők/törvényes képviselők a felvételi kérelem nyomtatványt személyes érdeklődés esetén az intézményben, elektronikus formában pedig a www.martonvasar.hu, valamint az ellátásban résztvevő önkormányzatok honlapjáról is letölthetik.
A kérelmet az intézmény igazgatójához kell benyújtani.
5.2. A felvételi kérelmek települési szintű egyeztetése
Az intézménybe érkezett felvételi kérelmeket az igazgató előjegyzési sorszámmal látja el, majd a beérkezéstől számított 15 munkanapon belül – a gyermek lakóhelye szerint illetékes település önkormányzatával történő előzetes konzultációt követően – bírálja el.
5.3. A családi bölcsődében maradó létszám megállapítása a következő nevelési évre, valamint az óvodákkal való folyamatos egyeztetés
A családi bölcsőde fenntartója minden év április 30-áig tájékoztatást küld a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjének azon harmadik életévüket betöltött gyermekekről, akikről a - Gyvt. 42/A. § (2) bekezdése szerint-, a szülő egyetértésével megállapították, hogy óvodai nevelésre nem érett. A települési önkormányzat jegyzője a tájékoztatást minden év május 15-éig megküldi a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjének.
Ha a gyermek 3. életévét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. életévének betöltését követő augusztus 31-ig nevelhető bölcsődében.
5.4. Időszakos gyermekfelügyelet
A bölcsődei ellátás keretében szolgáltatásként működő időszakos gyermekfelügyeletet legfeljebb a gyermek hatodik életévének betöltéséig lehet igénybe venni.
6. A felvételi eljárás, elbírálás szabályai
A gyermekek napközbeni ellátásaként az életkornak megfelelő nappali felügyeletet, gondozást, nevelést, foglalkoztatást és étkeztetést kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek
- a szülei, törvényes képviselői munkavégzésük - ideértve a gyermekgondozási díj (GYED, GYED- extra) a gyermekgondozást segítő ellátás (GYSE) és a gyermeknevelési támogatás (GYET) folyósítása mellett munkavégzést vállalnak,
- A törvényes képviselői -, munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben, nappali rendszerű iskolai oktatásban, a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban, felsőoktatási intézményben nappali képzésben vesz részt, vagy betegség illetve egyéb ok miatt gyermekének napközbeni ellátásáról gondoskodni nem tud.
A családi bölcsődei ellátás keretében biztosított szolgáltatások időtartama lehetőleg a szülő, törvényes képviselő munkarendjéhez igazodik.
A Szabályzat e pontja kiegészül a szülők/törvényes képviselők igényeinek kielégítése végett a fennmaradó üres férőhelyek terhére az időszakos gyermekfelügyelet igénybevételével. Ezekben az esetekben a szülő/törvényes képviselő az ellátásért a teljes szolgáltatási önköltségen alapuló térítési díjat fizet.
6.1. A családi bölcsődei felvétel elbírálásának kiegészítő szempontjai
A fenti pontban meghatározott elbírálási szempontokon felül a felvételi szabályok az alábbi előnybe részesítő szempontokkal egészülnek ki:
- A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermeket, akinek szülője/törvényes képviselője igazolja, hogy munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll. [Gyvt. 42/A.§].
- Akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel, vagy akivel együtt a családban három vagy több gyermeket nevelnek.
- Akinek szülője/törvényes képviselője szociális helyzete miatt az ellátásáról nem tud gondoskodni, [Gyvt. 41.§ (2) bekezdés c) , kinek szülője/törvényes képviselője orvosilag igazolt betegsége miatt a gyermekének ellátását biztosítani nem vagy csak részben tudja,
- Akit - gyámhatósági határozat alapján - gyámként kirendelt időskorú (a reá vonatkozó nyugdíjkorhatárt elért) hozzátartozója nevel,
- A meghatározott sorrendiség figyelembe vétele nélkül – szükség esetén-soron kívül – a Gyvt. 68. §. (3) bekezdésének a) pontja alapján a gyermek bölcsődei ellátását biztosítani kell a hátrányos, halmozottan hátrányos – valamint ha a gyámhatóság védelembe vételt rendelt el és kötelezi a szülőt, hogy folyamatosan vegye igénybe a gyermekek napközbeni ellátását.
- Az előző nevelési évről várólistára helyezettek.
6.2. A településenként meghatározott kvóták településenkénti túllépése esetén alkalmazandó szabályok:
Elsődlegesen az adott település lakosai számára meghatározott férőhelyszám/kvóta feltöltése történik meg. Az intézmény által településenként nyilvántartott igénybevevők adatait az intézmény igazgatója minden új jelentkezés alkalmával egyezteti a települési
Önkormányzatokkal. Amennyiben valamely település kvótája nem kerül betöltésre, intézményvezető megkeresi adott település önkormányzatát, nyilatkozzon a be nem töltött férőhely átengedéséről. Kvótán felüli, szabad férőhelyre – lakóhelytől függetlenül – a 6.1. alpont szerinti sorrendben következő kisgyermek kerülhet felvételre, amennyiben e gyermek felvételét a lakóhely szerinti önkormányzat – meglévő kvótája átmeneti időszakra (érintett kisgyermek intézményi ellátásnak idejére) szóló bővítésével, a rendes kvóta szerinti feltételek mellett azzal, hogy következő évben a plusz férőhelyet üresedés esetén vissza kell adnia az átengedő tagönkormányzatnak - támogatja. A támogatás beszerzése érdekében intézményvezető beszerzi adott önkormányzat nyilatkozatát.
Az időszakos gyermekfelügyelet szolgáltatást igénybevevő gyermek a kvótákba akkor számít csak be, ha legalább napi négy órában, heti 3 napon veszi igénybe a szolgáltatást.
7. Az ellátás igénybevételének módja
A családi bölcsődébe jelentkezés alapja, hogy keresőtevékenységet folytató vagy folytatni kívánó szülő/törvényes képviselő legkésőbb a gyermek családi bölcsődei ellátásának megkezdését megelőző két héttel jelezze szándékát gyermekének beíratásáról, illetőleg mutassa be jelenlegi vagy a leendő munkáltatójának igazolását arról, hogy a szülő/törvényes képviselő nála alkalmazásban áll vagy fog állni, megjelölve annak kezdő időpontját is.
Az időszakos gyermekfelügyelet szolgáltatás igénybevételére történő jelentkezések esetében pedig szülő/törvényes képviselő legkésőbb a gyermek családi bölcsődei ellátásának megkezdését megelőző 2 munkanappal jelezze szándékát gyermekének beíratásáról.
7.1. Bölcsődei felvételi kérelemhez szükséges további iratok:
7.1.1. Teljes körű napközbeni ellátás igénybevétele esetében
- A gyermek- és a beírató szülő/törvényes képviselő eredeti lakcímét igazoló érvényes hatósági igazolványa,
- A gyermek eredeti TAJ kártyája,
- 1 hónapnál nem régebbi munkáltatói igazolást
- A leendő munkáltatójának igazolását arról, hogy a szülő nála alkalmazásban fog állni, megjelölve annak kezdő időpontját is
- Vállalkozás esetén nyilatkozatot a munkavégzésről
- Tanuló szülő/törvényes képviselő esetén oktatási intézmény által kiállított iskolalátogatási igazolást, vagy az illetékes munkaügyi központ igazolását a munkaerő piaci képzésen való részvétel idejéről,
- A szülő/törvényes képviselő betegsége esetén a háziorvos/szakorvos által kiállított 1 hónapnál nem régebbi igazolást,
- Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek esetén az erről szóló határozatot,
- Hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetről szóló határozat
- Gyermekorvosi igazolást, oltási könyvet
- A gyermek SNI státuszáról szóló szakértői bizottság határozatát
- Egyedülálló szülő/törvényes képviselő esetén családi pótlékről szóló igazolást
7.1.2. Időszakos gyermekfelügyelet igénybevétele esetén
- A gyermek- és a beírató szülő/törvényes képviselő eredeti lakcímét igazoló érvényes hatósági igazolványa,
- A gyermek eredeti TAJ kártyája,
- Gyermekorvosi igazolást, oltási könyvet
8. Felvételről való döntés
A szülő/törvényes képviselő gyermeke bölcsődei felvételét az adott nevelési évre folyamatosan kérheti.
A döntésről az igazgató a teljes körű igénybevétel esetén a beadástól számított 30 napon belül, időszakos gyermekfelügyelet esetén pedig a beadástól számított 2 napon belül írásban értesíti a szülőt/törvényes képviselőt. Amennyiben az értesítést a felvételt nyert gyermek szülője/törvényes képviselője nem veszi át, vagy az értesítés kézhezvételétől számított 14 napon belül nem erősíti meg írásban, az intézmény a férőhelyet nem köteles tovább biztosítani, ezért a visszajelzés/nyilatkozattétel fenti határidőn belül túli elmaradása a bölcsődei ellátás igénybevétele iránti kérelemtől való elállásnak minősül.
Jogorvoslat: Ha a szülő/ törvényes képviselő az igazgató döntését vitatja, akkor az értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül a Fenntartóhoz fordulhat. A szülő/törvényes képviselő a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Elnökéhez címzett kérelmet illetékmentesen a Szent László Völgye Segítő Szolgálat igazgatójánál (2462 Martonvásár, Szent László út 24.) nyújthatja be. Az igazgató a szülő/törvényes képviselő kérelmét – az ügy összes iratanyagával és a rendelkezésre álló információkkal együtt 5 napon belül továbbítja a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás székhelytelepülésének jegyzője felé elbírálás céljából.
Amennyiben a felvételi kérelmet - férőhelyhiány miatt - nem lehet teljesíteni, úgy az igazgató felhívja a szülő/törvényes képviselő figyelmét arra, hogy a gyermeke jelentkezési lapja várólistára kerül, és üresedés esetén az elhelyezés időpontjáról a szülőt / törvényes képviselőt haladéktalanul értesíti.
Időszakos gyermekfelügyeletre történő jelentkezés kapcsán meghozott döntés ellen is a családi bölcsődei elhelyezésre vonatkozó, jelen felvételi szabályzat szerinti rendelkezéseket kell alkalmazni.
9. Megállapodás/ szerződéskötés
Minden családi bölcsődei ellátás megkezdésekor az intézmény igazgatója szülővel/törvényes képviselővel megállapodást köt az:
- Ellátás várható időtartamáról
- A fizetendő személyi térítési mértékéről valamint a fizetésre vonatkozó szabályokról
- A kisgyermekek gondozásával, nevelésével kapcsolatos szolgáltatások tartalmáról és módjáról, panaszjog gyakorlásának lehetőségeiről
Az időszakos gyermekfelügyeleti szolgáltatást igénybevevő szülőkkel/törvényes képviselőkkel az intézmény kizárólag legfeljebb 3 hetes intervallumra előre, tárgynapokra vonatkozó, határozott idejű szerződést köt és tájékoztatást nyújt számukra a férőhely igénybevételi szabályairól. A tárgyhóra megkötött határozott idejű szerződés lehetővé teszi, hogy abban az esetben, ha munkába állás miatt teljes körű gondozásra érkezik be szülői/törvényes képviselői kérelem, abban az esetben a szerződés megszűnik és a férőhely átadásra kerül.
10. Az ellátás megszűnése
A bölcsődei ellátás megszűnik:
- jogosultsági feltételek megszűnésével,
- szülő/ törvényes képviselő kérelmére,
- ha a szülő/törvényes képviselő a gyermek 30 napon túli távollétét nem tudja igazolni,
- a házi gyermekorvos szakvéleménye alapján meg kell szüntetni annak a gyermeknek az ellátását, aki egészségi állapota miatt bölcsődében nem gondozható, illetőleg magatartászavara miatt veszélyezteti a többi gyermek fejlődését.
- Az időszakos gyermekfelügyeletre irányuló, legfeljebb 3 hétre megkötött határozott idejű szerződésre vonatkozóan abban az esetben, ha munkába állás miatt teljes körű napközbeni gondozásra érkezik be szülői/törvényes képviselői kérelem, akkor a szerződés a másik jogviszony létrejöttének időpontjával megszűnik és a férőhely átadásra kerül.
Az intézményvezető a családi bölcsődei ellátás megszüntetéséről, írásban értesíti a szülőt/törvényes képviselőt. Egyet nem értés esetén a szülő/törvényes képviselő az értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül a fenntartóhoz fordulhat.
11. A vezetők, gondozók és a szülők közötti kapcsolattartás formái
A családi bölcsődei viszonylatban a szülőkkel közvetlenül a családi bölcsődei gondozó személy, valamint a koordinátor tart közvetlen kapcsolatot. Hatáskörüket meghaladó ügyekben pedig az intézmény igazgatója is gyakorolja a kapcsolattartást. Évente minimum két alkalommal szülői értekezletet tart. A szülői kapcsolattartás formái:
- Szülői értekezletek: csoportonként
- Családlátogatások
- Fogadóórák
- Nyílt napok
- Írásbeli tájékoztatás,
- Elektronikus levél
12. Térítési díj befizetésére vonatkozó rendelkezések
A családi bölcsődei nevelést, gondozást igénylő munkát vállaló szülők/ törvényes képviselők gyermekei estében havi fix összegű, időszakos gyermekfelügyelet esetén pedig a teljes szolgáltatási önköltségen alapuló Martonvásár Város mindenkor hatályos helyi önkormányzati rendeletében meghatározott térítési díjat kell megfizetni.
A térítési díjat teljes, rendszeres ellátás 1 hónapra előre kell fizetni, az adott hónap 15. napjáig. A teljes rendszeres ellátást igénybevevők részére térítési díjbefizetés időpontja havonta a csoportok faliújságára kifüggesztésre kerül.
Időszakos gyermekfelügyelet esetén pedig a Megállapodás megkötésével egyidejűleg kell megfizetni a térítési díjat, melynek meg nem fizetése esetén az időszakos gyermekfelügyelet igénybevételének megkezdésére nem kerülhet sor. Az időszakos gyermekfelügyelet esetén minden megkezdett óra egész órának számít.
A díjat átutalással történő rendezéssel a számla kiállítását követő 8 napon belül fizethetik meg. A számlát Martonvásár Város Polgármesteri Hivatalának Gazdasági Osztálya állítja ki. A szülő/törvényes képviselő a kisgyermek betegsége esetén is köteles megfizetni a teljes havi térítési díjat, valamint az időszakos gyermekfelügyeletre vonatkozó, határozott idejű szerződésben foglalt időpontokra vonatkozó, - szolgáltatási önköltségen alapuló - térítési díjat. A térítési díj nem tartalmazza az étkezés díját.
13. Étkezés
A gyermekek legfeljebb napi négyszeri étkezésének (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna) megszervezése a családi bölcsőde feladata. Az ételt a martonvásári telephelyű HPM PLUSZ Kft (2462 Martonvásár, Fehérvári u. 1. sz.) biztosítja. A szülő/törvényes képviselő a gyermek ételfogyasztását érintő allergiáról, intoleranciáról köteles az intézményt tájékoztatni. A Szolgáltató által biztosított ételt életkoránál, egészségi állapotánál fogva elfogyasztani nem képes gyermek számára a táplálék biztosítása a szülő/törvényes képviselő kötelezettsége.
A gyermek hiányzása esetén a szülőnek kell lemondani az étkezést (szóban vagy telefonon) reggel 10 óráig. Érkezés előtt visszajelezni szükséges.
13.1. Teljes körű napközbeni ellátás igénybevétele esetében
A gyermekek napi négyszeri étkezéséről (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna) gondoskodik a családi bölcsőde.
13.2. Időszakos gyermekfelügyelet igénybevétele esetén
A gyermekek étkezéséről szintén gondoskodik a családi bölcsőde. Az étkezést szolgáltató HPM PLUSZ Kft (2462 Martonvásár, Fehérvári u. 1. sz.) által meghatározott szolgáltatási feltételekre való tekintettel az étkezés megrendelés napi 4 étkezésből áll ezen szolgáltatás tekintetében is. Ezért az időszakos gyermekfelügyeletet igénylő szülő/törvényes képviselő a családi bölcsődében el nem fogyasztott napi étkezéshez tartozó ételt a szolgáltatóval történő egyeztetést követően a Szolgáltatótól hazaviheti gyermeke részére saját maga által biztosított edényben.
Martonvásár, 2017. február ……..
Szabóné Pályi Judit
Igazgató