Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás
Társulási Tanácsának feladat- és hatáskörében eljárva a Társulási Tanács Elnöke
5/2022. (I. 27.) sz. határozata
szociális étkeztetés biztosítására kötött
vállalkozási szerződés módosításáról
1) A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa a HPM Plus Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szociális étkeztetés biztosítására kötött Ph/790-12/2017 vállalkozási szerződés a határozat 1. melléklete szerinti módosítását 2022. március 1-jei hatállyal, valamint egységes szerkezetbe foglalva elfogadja a határozat 2. melléklete szerint.
2) A Társulás Tanács Elnökeként felkérem a tagönkormányzatok képviselő-testületeit, hogy a határozat 1.) pontjában foglaltakra tekintettel a határozat 3. melléklete szerinti rendelettervezetet vitassák meg és véleményezzék 2022. február 28. napjáig.
A határozat végrehajtásáért felelős: Elnök
A határozat végrehajtásának határideje: folyamatos
5/2022. (I. 27.) határozat 1. melléklete:
Vállalkozási szerződés 3. számú módosítása
amely létrejött a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás
Cím: 2462 Martonvásár, Budai út 13.
Képvisel: Dr. Szabó Tibor elnök
Törzsszáma: 592237
Telefonszám: 06/22/460-004
E-mail cím: jegyzo@martonvasar.hu
Bankszámlaszám: 11600006-00000000-16884984
Adószám: 15592231-2-07
Statisztikai számjele: 15592231-8411-327-07
(a továbbiakban: “Megrendelő”), mint Megrendelő
másrészről a HPM Plus Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Cím: 2030 ÉRD, Kaktusz u. 32/b
Képvisel: Martonosi Tamás ügyvezető (önállóan)
Telefonszám: 06/30/469-1562
E-mail cím: tmartonosi@t-online.hu
Adószám: 13617981-2-13
Bankszámlaszám: 10702095-43291009-51100005
(a továbbiakban: “Vállalkozó”), mint Vállalkozó
között alulírott helyen és időben, az alábbi tárgyban és a következő feltételek szerint:
Előzmények: Megrendelő a Szent László Völgye Segítő Szolgálat közreműködésével, Martonvásár Város és Baracska Község közigazgatási területére kiterjedően - az ott lakóhellyel rendelkezők tekintetében - ellátja a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (Szt.) foglaltak szerint az étkeztetés, mint szociális alapellátás biztosítását. A felek között 2017. december 14. napján szociális étkeztetési szolgáltatás nyújtására 790-12/2017. iktatószámú Vállalkozási Szerződés jött létre. A Vállalkozó szerződés 3.5. pontjában foglaltakkal összhangban évi egy alkalommal jogosult díjat emelni.
Fentiekre, valamint a jelen szerződésben rögzített indokokra hivatkozással a Felek megállapítják, hogy a Szerződést az alábbiak szerint módosítják:
1. A Szerződés 3.1. pontja az alábbiak szerint módosul:
„3.1. A Vállalkozó a szerződés teljes időtartama alatt rögzített áron az alábbi díjak felszámítására jogosult:
a) 662,- Ft + ÁFA, azaz bruttó 841,- Ft/adag a Postakocsi Étteremben (2462 Martonvásár, , Fehérvári út 1.) történő átvétel, illetőleg Megrendelőnél munkanapokon történő helyben történő fogyasztás esetén,
b) 762,- Ft + ÁFA, azaz bruttó 968,- Ft/adag kiszállítással Martonvásár Város közigazgatási területén.
c) 762,- Ft + ÁFA, azaz bruttó 968,- Ft/adag kiszállítással Baracska Község közigazgatási területén.”
2. A Szerződés 3.5. pontja az alábbiak szerint módosul:
„3.5. A Vállalkozó minden évben egy alkalommal jogosult kezdeményezni a szolgáltatási díj emelését maximum a KSH által közzétett inflációs ráta szerint. A Megrendelő által elfogadott mértékű díjemelés a vonatkozó személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások és a bölcsődei ellátás térítési díjáról, valamint igénybevételük rendjéről szóló önkormányzati rendelet módosításának hatálybalépésétől lép életbe.”
3. A jelen vállalkozási szerződésmódosításban foglaltakat 2022. március 1. napjától, de legfeljebb a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások és a bölcsődei ellátás térítési díjáról, valamint igénybevételük rendjéről szóló 24/2016 (XII.16.) önkormányzati rendelet módosításának hatálybalépésétől kell alkalmazni, a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa …/2022 (…). határozata alapján.
4. Felek rögzítik, hogy jelen szerződésmódosítás, szerződéses áremelkedés indoka a minimálbérek törvényben meghatározott emelkedése, az igénybe vett szolgáltatások drágulása, a beszállítók gyártási/előállítási költségeinek, valamint ennek folyományaképpen a nyersanyag jellegű költségek emelkedése. Felek egybehangzóan kijelentik, hogy jelen szerződésmódosítás, annak mértéke nem ütközik a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 141. § (2)-(3) bekezdéseibe.
A jelen Vállalkozási szerződésmódosítást a Felek erre jogosult és felhatalmazott képviselői, elolvasás és egyező értelmezés után, mint akaratukkal egyezőt, jóváhagyólag aláírták.
Martonvásár, 2022. február …
Szent László Völgye Többcélú HPM PLUS Kft.
Kistérségi Társulás Martonosi Tamás ügyvezető
Dr. Szabó Tibor elnök Vállalkozó
Megrendelő
Jogi ellenjegyző: ………..……………………………………..
Pénzügyi ellenjegyző: ………..………………………………..
5/2022. (I. 27.) határozat 2. melléklete:
Vállalkozási szerződés
3. számú módosítással egységes szerkezetben
amely létrejött a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás
Cím: 2462 Martonvásár, Budai út 13.
Képvisel: Dr. Szabó Tibor elnök
Törzsszáma: 592237
Telefonszám: 06/22/460-004
E-mail cím: jegyzo@martonvasar.hu
Bankszámlaszám: 11600006-00000000-16884984
Adószám: 15592231-2-07
Statisztikai számjele: 15592231-8411-327-07
(a továbbiakban: “Megrendelő”), mint Megrendelő
másrészről a HPM Plus Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Cím: 2030 ÉRD, Kaktusz u. 32/b
Képvisel: Martonosi Tamás ügyvezető (önállóan)
Telefonszám: 06/30/469-1562
E-mail cím: tmartonosi@t-online.hu
Adószám: 13617981-2-13
Bankszámlaszám: 10702095-43291009-51100005
(a továbbiakban: “Vállalkozó”), mint Vállalkozó
között alulírott helyen és időben, az alábbi tárgyban és a következő feltételek szerint:
Előzmények: Megrendelő a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás keretein belül, a Szent László Völgye Segítő Szolgálat közreműködésével, Martonvásár Város és Baracska Község közigazgatási területére kiterjedően - az ott lakóhellyel rendelkezők tekintetében - ellátja a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (Szt.) foglaltak szerint az étkeztetés, mint szociális alapellátás biztosítását.
- A SZERZŐDÉS TÁRGYA
Megrendelő megrendeli, Vállalkozó elvállalja a Megrendelő által kötelező szociális alapszolgáltatásként végzett szociális étkeztetés (a továbbiakban: étkeztetés) biztosítását
- a Vállalkozó telephelyén - a 2462 Martonvásár, Fehérvári út 1. szám alatti Postakocsi Étteremben - történő helyszíni átvétellel, illetőleg
- a Megrendelő által biztosított helyiségben (Martonvásár, Szent László út 24., étkező helyisége) munkanapokon történő helyben fogyasztással, illetőleg
- házhozszállítással, igény szerint az ellátott Martonvásár Város és Baracska Község közigazgatási területén található lakcímére/tartózkodási helyére.
- A SZERZŐDÉS HATÁLYA
Vállalkozó 2018. január 1. napjától határozatlan időtartamra vállalja az étkeztetés biztosítását.
-
A SZOLGÁLTATÁS DÍJA
- A Vállalkozó a szerződés teljes időtartama alatt rögzített áron az alábbi díjak felszámítására jogosult:
a) 662,- Ft + ÁFA, azaz bruttó 841,- Ft/adag a Postakocsi Étteremben (2462 Martonvásár, , Fehérvári út 1.) történő átvétel, illetőleg Megrendelőnél munkanapokon történő helyben történő fogyasztás esetén,
b) 762,- Ft + ÁFA, azaz bruttó 968,- Ft/adag kiszállítással Martonvásár Város közigazgatási területén.
c) 762,- Ft + ÁFA, azaz bruttó 968,- Ft/adag kiszállítással Baracska Község közigazgatási területén.
- Jelen szerződésben rögzített ár tartalmaz minden költséget, mely a megrendelt terméknek az előállításához, a teljesítés helyére történő leszállításához, ellátottnak történő átadásához, kiosztásához szükséges.
- A szállítandó mennyiség a Megrendelő által havonta meghatározott napok száma és az igénybevevők száma alapján kerül meghatározásra.
- A Vállalkozó feladata az étkezés biztosítása a megrendelő által megadott létszámra vonatkozólag.
- A jelen szerződés 3.3. pontjában foglaltak szerinti megrendelést módosítani– szállítási helyek feltüntetésével – a szállítás időpontját megelőző napon 11 óráig írásban lehet. Kizárólag a Megrendelő teheti meg a létszám-módosítást az aktuális lemondások és pótrendelések ismeretében a vállalkozó helyi megbízottjánál, Gilányi Tamásnál, a Postakocsi Étteremben.
- A Vállalkozó minden évben egy alkalommal jogosult kezdeményezni a szolgáltatási díj emelését maximum a KSH által közzétett inflációs ráta szerint. A Megrendelő által elfogadott mértékű díjemelés a vonatkozó személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások és a bölcsődei ellátás térítési díjáról, valamint igénybevételük rendjéről szóló önkormányzati rendelet módosításának hatálybalépésétől lép életbe.
-
SZÁMLÁZÁS
- Vállalkozó a leszállított mennyiségről a szállítólevelek alapján havonta, tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig számlát állít ki a Megrendelő részére.
- A díjakat a rászorultság mértékét figyelembe véve a Megrendelő szedi be az ellátottaktól, az elszámolás a jelen szerződés 4.1. pontjában foglaltak szerint történik, azonban a Vállalkozót a jelen szerződés 3.1. pontjában foglalt díjak illetik meg.
- A számlát a Megrendelő nevére és címére címzetten kell benyújtani. A Vállalkozó által benyújtott számla kifizethetőségére a Megrendelő részéről a mindenkori igazgató jogosult nyilatkozni, teljesítést igazolni. A teljesítésigazolás feltétele a Vállalkozó által működtetett étkező nyilvántartó programból kinyomtatott havi teljesítés, mely a számla mellékletét is képezi.
- A számlák kiegyenlítésére a teljesítés igazolását követően, a számla Megrendelőhöz való beérkezésétől számított 15 napon belül kerül sor a Vállalkozó CIB BANK pénzügyi intézménynél vezetett 10702095-43291009-51100005 számú számlájára történő átutalással.
- Amennyiben az előző pontban meghatározott fizetési kötelezettségével Megrendelő késedelembe esik, úgy a késedelem időszakára Vállalkozó részére a Ptk. 6:48. §-ában foglaltaknak megfelelő késedelmi kamatot köteles fizetni.
-
A TELJESTÉS HELYE, IDEJE
- Vállalkozónak az ételt tálalható állapotban, minden hétköznap 12.00 óráig kell leszállítania házhoz az ellátottnak a Megrendelő által megjelölt lakcímére/tartózkodási helyére, illetőleg a Megrendelőnél kell biztosítania a helyben történő fogyasztást 12.00-14.30 óra között.
- Hétvégi és az ünnepnapokon történő ellátást, igény esetén, a Vállalkozó akként köteles teljesíteni, hogy a pénteki napokon hűtött, csomagolt állapotban szállítja le házhoz az ellátottak részére a szombati és vasárnapi egyszeri étkezést (ebéd), melynek melegítése az ellátottak otthonában történik.
- A TELJESÍTÉS MÓDJA
Vállalkozó a megrendelt mennyiséget a teljesítési hely(ek)re szállítja le. A termék házhozszállítása esetén a szállítás az ellátottak saját tárolóedényébe történő elhelyezéssel történik. Helyben történő fogyasztás esetén a tányér, evőeszköz, stb. biztosítása a Megrendelő feladata.
-
MEGRENDELŐ EGYÉB KÖTELEZETSÉGEI
- Megrendelő köteles a szakorvosi véleménnyel rendelkező, anyagcsere-zavar betegségben szenvedő (diabétesz, gluténérzékenység, stb.) jogosultakról folyamatosan, de legalább havonta egy alkalommal adatot szolgáltatni a Vállalkozó számára.
- Megrendelő az egyedi igényeit egy héttel hamarabb köteles a Vállalkozó tudomására hozni.
- A Megrendelő a vállalt szolgáltatás biztosításához szükséges jogerős engedélyeket és dokumentációt köteles a munkahelyen tartani és ezek adminisztrációját maradéktalanul elvégeztetni.
- A Megrendelő az étkeztetésben résztvevő ellátottak napi létszámát köteles naponta a Tevékenység Adminisztrációs Rendszerben (TEVADMIN) jelenteni.
A Megrendelő az ellátottak számát az alábbiak szerint határozza meg: tervezéskor az ellátottak éves becsült száma, elszámoláskor az étkeztetésben részesülők étkeztetésre vonatkozó igénybevételi naplója alapján naponta összesített ellátottak száma osztva 252-vel. Egy ellátott naponta csak egyszer vehető figyelembe.
-
A Vállalkozó EGYÉB KÖTELEZETTSÉGEI
- A vállalkozási díjnak a megfizetése a 4. pontban részletezettek szerint történik.
- Vállalkozónak a teljesítés során megfelelő gondossággal és igyekezettel kell eljárni.
- Vállalkozó a vállalt feladatok elvégzéséhez szükséges jogerős engedélyeket és dokumentációt köteles a munkahelyen tartani és azokat maradéktalanul betartani és betartatni.
- Vállalkozó köteles a tevékenységéből származó veszélyes hulladékokat (így az ételmaradékot is) a jogszabályi előírásoknak megfelelően kezelni, és gondoskodni az elszállításáról.
- A Vállalkozó köteles a szerződés hatálya alatt az európai és a nemzeti higiéniai és élelmiszerbiztonsági szabályozás betartására: - képes az erre a területre vonatkozó törvényes előírásokat betartani, - ismeri a HACCP azzal egyenértékű rendszer szerinti eljárást és többek között a következő területekre alkalmazzák (helyiségek és felszereltség, beleértve a karbantartást is; hulladékgazdálkodás; az élelmiszerek feldolgozása és kiosztása; a dokumentációs rendszer, a HACCP terén és az önellenőrzések; epidemiologiai vizsgálatok élelmiszermérgezés estében).
- Vállalkozó kijelenti, hogy rendelkezik a HACCP élelmezésbiztonsági vagy azzal egyenértékű rendszer által megkövetelt szállító edényezettel.
- Az étrendek összeállításánál az alábbi szempontok érvényesítésére kell törekedni:
- idénynek megfelelő primőr nyersanyagok alkalmazása,
-
ételek korszerű és kímélő konyhatechnológiai módszerekkel történő előállítása.
- Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy a kiszállított étel hőmérséklete meleg étel kiszállításakor legalább 62 C-os, hideg élelem kiszállításakor 4-5 C-os hőmérsékletű legyen. A szállítási idő az 1 órát nem haladhatja meg.
Hétvégi és az ünnepnapokon történő ellátás esetén a Vállalkozó a pénteki napokon előhűtött, csomagolt állapotban szállítja le házhoz az ellátottak részére egyszeri meleg étkezést (ebéd).
- A Vállalkozó kijelenti, hogy a szállító járműve rendelkezik egyedi étel kiszállítására feljogosító engedéllyel, az tiszta, fertőtleníthető.
- Vállalkozó a szolgáltatás ellátásához szükséges ételek elkészítésére alkalmas helyiséget külön megállapodásban foglaltak szerint bérli, használja.
- A felek kijelentik, hogy jelen szerződés érvényességéhez nem szükséges harmadik személy vagy hatóság hozzájárulása, jóváhagyása
-
Szerződést Biztosító mellékkötelezettségek
- Vállalkozó hibás teljesítése esetére a Megrendelő nettó 30.000,-Ft/alkalom hibás teljesítési kötbért köteles fizetni, különösen pl. az ebéd késedelmes, 14.00 óra után történő kiszállítása, nem megfelelő (ehetetlen, szennyezett, stb.) minősége miatt.
- A Vállalkozó érdekkörében felmerült bármilyen okból bekövetkező teljes vagy részleges meghiúsulás esetén a Vállalkozó köteles megtéríteni a Megrendelő minden ezzel összefüggő kárát és költségét. Az ilyen károk vagy költségek többletfedezeteként Megrendelőt visszatartási jog illeti meg a Vállalkozó vele szemben esedékessé vált követeléseire.
- Ha a Vállalkozó a Megrendelő utasításának nem tesz eleget, illetve bármilyen módon megszegi a szerződésben foglalt kötelezettségét a Megrendelő határidő tűzésével felhívja a szerződésszegés megszüntetésére. Ha a Vállalkozó Megrendelő által megszabott határidőig a szerződésszegés megszüntetésére nem tesz meg minden elvárható lépést, Megrendelő azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést.
- Ha a Vállalkozó neki felróható okból nem szerződésszerűen teljesít, Megrendelő felé kártérítési felelősséggel tartozik.
- Megrendelő a szerződési biztosítékot meghaladó mértékű kárigényét jogosult beszámítással érvényesíteni a Vállalkozó számlájával szemben.
- Ha Megrendelő a Vállalkozó számlájának kifizetésével késedelembe esik, a hatályos Ptk.-ban rögzített mértékű késedelmi kamat fizetésére köteles.
- Ha a Vállalkozót csőd, vagy felszámolási eljárás során fizetésképtelenné nyilvánítják, Megrendelő írásban azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést.
-
A SZERZŐDÉS FELMONDÁSA
- A szerződés azonnali felmondására bármelyik fél a másik fél súlyos szerződésszegése esetén jogosult. Amennyiben valamelyik fél a másik szerződésszegő magatartását észleli, azt írásban jelezni kell oly módon, hogy az átvétel egyértelműen bizonyítható legyen. Az írásbeli értesítésben fel kell szólítani a felet szerződésszegő magatartása határidőre történő megszüntetésére. Amennyiben a szerződésszegő magatartás az írásbeli értesítésben megjelölt határidőt követően is fennáll, a rendkívüli felmondás lehetőségére jogosulttá válik a szerződésszegést elszenvedett fél.
A felek különösen az alábbi eseteket tekintik súlyos szerződésszegésnek:
- Vállalkozó működési engedélyét bevonják,
- a szerződő felek valamelyikének fizetésképtelenségét bírósági határozat megállapította,
- Vállalkozó késedelmesen teljesít, ha a teljesítéssel – neki felróható okból – 12 havonta 15 (tizenöt) órát meghaladó késedelembe esik, vagy
-
Megrendelő fizetési kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, és a kialakult helyzet a Vállalkozó első írásbeli felszólítására sem változik.
- A felmondási jog gyakorlása előtt a felek a szerződés teljesítését közösen értékelik és a vitás kérdések tisztázásával, egyezség megkötésével megkísérlik a szerződéses kapcsolat fenntartását. Felek a szerződés megszűnése esetén kötelesek egymással tételesen elszámolni.
- Bármelyik fél jogosult a szerződést indokolás nélkül, írásban 2 hónapos felmondási idővel felmondani, vagy közös megegyezéssel megszüntetni. A felmondási idő alatt a Vállalkozó jelen szerződés szerinti feladatait továbbra is köteles ellátni, felel az ellátás folyamatosságáért.
-
ALVÁLLALKOZÓ IGÉNYBEVÉTELE
- A szerződés tárgyát képező munka elvégzéséhez a Megrendelővel történt előzetes egyeztetés alapján a Vállalkozó egyéb közreműködőt (alvállalkozót) is igénybe vehet. Az igénybe vett közreműködőért a Vállalkozó úgy felel, mintha a közreműködő által ellátott feladatokat maga végezte volna el, és az igénybevételt megelőzően azonnali, előzetes bejelentési kötelezettség terheli Megrendelő felé.
- Amennyiben a Vállalkozó jelen szerződés teljesítése során közreműködőt vesz igénybe, a Vállalkozó az általa igénybe vett közreműködő számára feltétlenül szükséges adatokat és információkat csak abban az esetben adhatja át, ha a Vállalkozóval kötött megállapodásában a közreműködő kötelezettséget vállal arra, hogy a Megrendelőtől kapott írásbeli kifejezett beleegyező nyilatkozat birtokában, a Megrendelőtől vagy a Vállalkozótól szerzett adatokat és információkat a Vállalkozóval azonos feltételek szerint kezeli. Jelen kötelezettség a szerződés időbeli hatálya alatt, valamint a szerződés bármely okból történő megszűnését követően is fennmarad.
-
MINŐSÉGI ELŐÍRÁSOK
- Vállalkozó garantálja, hogy a leszállított termékek minősége megfelel a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak, valamint hogy a tevékenységét az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló 4/1997. (I. 22.) Korm. rendeletben foglalt előírásoknak, követelményeknek megfelelően végzi.
- Az esetleges mennyiségi és minőségi kifogásokat a Megrendelő által kijelölt személy jegyzőkönyvben rögzíti.
-
A SZERZŐDŐ FELEK KÉPVISELŐI
- A felek részéről kapcsolattartásra kijelölt személy(ek).
Megrendelő részéről:
Szent László Völgye Segítő Szolgálat
Szabóné Pályi Judit igazgató
Mobil: 06-20/512-1421
Szállító részéről
HPM Plus Kft.
Martonosi Tamás ügyvezető
Mobil: 06-30/469-1562
- A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA
A tárgyi szerződés mindennemű módosítása és kiegészítése írásos formában a szerződő felek egyetértésével lehetséges.
-
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
- A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) előírásai az irányadók.
- Szerződő felek a jelen szerződésből eredő vitájukat elsődlegesen tárgyalásos úton rendezik, amennyiben az nem vezet eredményre, kikötik a Megrendelő székhelye szerint az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság illetékességét.
- Jelen szerződés hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a Szent László Völgye Segítő Szolgálat és a Vállalkozó között azonos tárgyban 2015. november 1. napjával létrejött TKT-23/2015. szerződés.
- Ezen szerződés 5 számozott oldalt tartalmaz. Szerződő felek ezen szerződést kölcsönösen átolvasták, értelmezték és azt mind szerződési akaratukkal mindenben megegyezőt aláírták.
Martonvásár, 2022. január………
………………………………………. ……………………………………….
Vállalkozó Megrendelő
Megrendelő részéről ellenjegyzem:
…………………………
jegyző
…………………………………
pénzügyi igazgató
5/2022. (I. 27.) határozat 3. melléklete (rendelettervezet):
Martonvásár Város Önkormányzata
Képviselő-testületének
……/2022. (……..) önkormányzati rendelete
a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások és a bölcsődei ellátás térítési díjáról, valamint igénybevételük rendjéről szóló
17/20216 (VII.7.) önkormányzati rendelet módosításáról
Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (1) bekezdésében, 58/B. § (2) bekezdésében, 132. § (4) bekezdés d) pontjában, 92. § (1) bekezdésének b) pontjában,, továbbá a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29. § (3) bekezdésében és a 131. § (3) bekezdésében és 148. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. és 8a. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Ráckeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Gyúró Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Kajászó Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Tordas Község Önkormányzata Képviselő-testületének, valamint Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének hozzájárulásával a következőket rendeli el::
1. § A személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások és a bölcsődei ellátás térítési díjáról, valamint igénybevételük rendjéről szóló 17/20216 (VII.7.) rendelet 19. §a helyébe a következő rendelkezés lép:
„Az Szoctv. 62. §-ában meghatározott feltételekkel szociális alapszolgáltatásként szociális étkeztetés ellátást biztosító intézmény (Segítő Szolgálat) intézményi térítési díja
„a) helyszínen történő elfogyasztás esetén 841,-Ft/ellátási nap,
b) házhoz szállítás esetén 968,- Ft/ellátási nap.”
2. § E rendelet 2022. május 1. napján lép hatályba.
K.m.f.
Dr. Szabó Tibor Dr. Szabó-Schmidt Katalin Erika
polgármester jegyző
Kihirdetve: 2022. ……………….
Dr. Szabó-Schmidt Katalin Erika
jegyző