20/2021. (6. 24.) határozata az ülés napirendi pontjairól

Szent László Völgye Többcélú

Kistérségi Társulás Tanácsa

20/2021. (VI. 24.) határozata

az ülés napirendi pontjairól

 

A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa az ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint elfogadta:

  1. Javaslat a veszélyhelyzetben hozott Elnöki döntések megerősítésére
  2. Javaslat bölcsőde zárva tartásáról
  3. Javaslat a Társulás gépjárműveinek alapfeladaton kívüli használatára vonatkozó önköltségszámítás elfogadására
  4. Támogatás nyújtása Gyúró Község számára vis major támogatás igénybevételére
  5. Egyebek

 

A határozat végrehajtásáért felelős: elnök

A határozat végrehajtásának határideje: azonnal

 

1. napirendi pont:

Javaslat a veszélyhelyzetben hozott Elnöki döntések megerősítésére

 

Dr. Szabó Tibor megköszöni a jelenlévőknek, hogy 2020. november-e óta formailag ugyan nem, de tartalmilag folyt a munka a Társuláson belül is, megköszöni továbbá a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak munkáját, akik a hozott döntéseket előkészítették.

Ismerteti az előterjesztést, majd kérdést, észrevételt vár. Ezek híján szavazásra teszi fel a határozati javaslatot.

 

A szavazásban résztvevő tanácstagok száma: 6

A Tanács 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta az alábbi határozatot.