Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás
Társulási Tanácsának
21/2021. (II. 5.) határozata
a Magyarország Kormánya által kihirdetett veszélyhelyzetben hozott elnöki döntések megerősítéséről
A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa megismerte a Társulás Elnöke, Magyarország Kormánya által a humánjárvány megfékezése érdekében 478/2020. (IX. 03.) Korm. rendeletben, valamint 27/2021. (I. 29.) Korm. rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet alatt, 2020. november 4. és 2021. június 14. között meghozott, a Társulást, valamint intézményei feladatellátását érintő döntéseit, azokkal egyetért, megerősíti és teljes egészében érvényesnek és hatályosnak ismeri el őket.
A határozat végrehajtásáért felelős: elnök
A határozat végrehajtásának határideje: azonnal
- napirendi pont
Javaslat bölcsőde zárva tartásáról
Dr. Szabó Tibor először is megköszöni a Segítő Szolgálat munkatársainak a vírushelyzet alatt végzett munkát és helytállást, majd ismerteti az előterjesztést.
Szőlősy Attila Baracska nevében kiemelten megköszöni a Segítő Szolgálat munkáját.
Szabóné Pályi Judit megköszöni az elismerést, majd elmondja, hogy az intézmény dolgozóinak 70%-a átesett a fertőzésen, de igyekeztek helyt állni. Ismerteti a programot, amin a munkatársakkal részt szeretnének venni és kéri a Társulási Tanács támogatását.
Dr. Szabó Tibor egyéb kérdés, észrevétel híján szavazásra teszi fel a határozati javaslatot.
A szavazásban résztvevő tanácstagok száma: 6
A Tanács 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta az alábbi határozatot.