6/2020. (2. 5.) határozata a Társulás 2020. évi belső ellenőrzési tervéről

A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi

Társulás Tanácsának

6/2020. (II. 5.) határozata

a Társulás 2020. évi belső ellenőrzési tervéről

 

A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa a Társulás 2020. évre vonatkozó belső ellenőrzési tervét a határozat 1. és 2. mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja.

 

A határozat végrehajtásáért felelős: Elnök, belső ellenőr

A határozat végrehajtásának határideje: 2020. december 31.

 

(A határozat mellékletei a jegyzőkönyv 3. mellékletét képezi.)

 

 

  1. napirendi pont

Tájékoztató a közterület felügyelet társulási formában történő ellátásának lehetőségeiről

 

Dr. Szabó Tibor tájékoztatja a jelenlévőket arról, hogy jogszabályi akadálya nincs a közterület-felügyelet társulásos formában történő ellátásának. Ismerteti a lehetőségeket, azok előnyeit, valamint esetleges hátrányait. Kiemeli, hogy a feltüntetett költségek abszolút minimálisak. Kérdést, észrevételt vár.

 

Bechtold Tamás nyilvánvalónak tartja, hogy a költségek ennél jóval nagyobbak lesznek, bármilyen forma mellett döntenek is.

 

Császár Roland felveti a járműre történő pályázat lehetőségét.

 

Dr. Szabó Tibor közbeveti, hogy ennek a feladatnak az ellátását tervezni kell, nem lehet pályázatra várni.

 

Bechtold Tamás azt is hozzáfűzi, hogy a lakosságszám alapú fizetés nem biztos, hogy a legjobb megoldás: egy kisebb lakosságszámú település fajlagosan kevesebbet fizet a közterület-felügyelő egy napi munkájáért.

 

Dr. Szabó Tibor hozzáfűzi, hogy a közterület-felügyelő munkáját tervezni kell, társulásos formánál különösen, továbbá kiemelt jelentőségű a helyettesítés kérdése is. Kéri a tagönkormányzatokat, hogy 2020. február 20. napjáig tegyék meg javaslatukat a Társulás elnöke felé.

 

Szőlősy Béla Attila felveti, hogy lehet-e esetleg a Falusi Civil Alapon keresztül autóbeszerzésben gondolkodni?

 

Dr. Szabó Tibor kéri, hogy nézzenek utána, működhet-e ez a megoldás.

 

Miklósné Pető Rita felveti, hogy azok a települések is átgondolhatják, hogy hogyan kívánják ezt a feladatot ellátni a jövőben, akiknek jelenleg megoldott. Amennyiben költségvetési szervet hoznak létre a közterület-felügyeletre, akkor nagyobb létszámban lehet gondolkodni, és a helyettesítés is könnyebben megoldható. Hozzáfűzi továbbá, hogy a háttér adminisztráció mindenképpen plusz teher, bárhogy is dönt a Tanács.

 

Dr. Bögi Viktória megjegyzi, hogy további külön szerződéses költségek várhatóak, ilyen pl. az elhagyott autók elszállítása, amire szintén szerződést kell kötni a megfelelő szolgáltatóval.

 

Miklósné Pető Rita kiemeli annak fontosságát, hogy először is a tagönkormányzatoknak el kell dönteniük, hogy mit szeretnének.

 

09.15-kor Molnár György érkezik az ülésterembe.

 

 

  1. napirendi pont

Javaslat a központi orvosi ügyelet ellátására kötött szolgáltatási megbízási szerződés módosítására

 

Dr. Szabó Tibor ismerteti az előterjesztést, és átadja a szót Molnár Györgynek.

 

Molnár György ismerteti, hogy az orvosi ügyelet biztosításával kapcsolatos problémák már olyan mértékűek, amelyeket nem tudnak más módon megoldani. Most már a működés is veszélybe került., tekintve, hogy olyan mértékű volt az utóbbi időkben a béremelkedés, ami egyfelől örvendetes, másfelől viszont lehetetlenné teszi, hogy az eddigi összegért el tudják látni a feladatot. Az állami finanszírozás nem emelkedett jó ideje, a feladat az önkormányzatok számára pedig kötelező. Jelenleg törekszenek arra, hogy a Kormány felé is egyértelművé tegyék a finanszírozási problémákat, de addig is működtetni kell az ügyeletet. Felhívja a figyelmet arra is, hogy Ercsiben bérleti díjat is kell fizetniük az ügyeleti helyiségért. Úgy véli, a javasolt 500.000 Ft egyelőre fedezi a kiadásokat.

 

Bechtold Tamás elmondja, hogy Vál a bicskei ügyelethez tartozik, ott már túl vannak ezen, sőt, az új közbeszerzésen is. Felhívja a figyelmet, hogy minden tagönkormányzatnak egyet kell értenie a döntéssel, különben nem lehetséges az áremelés.

 

Dr. Szabó Tibor elmondja, hogy ez nem céltársulás, a Társulásra ez a kitétel nem vonatkozik.

 

Juhász Csaba érdeklődik, hogy mi a garancia arra, hogy ezzel az emeléssel a Társulás kihúzza a következő közbeszerzésig?

 

Molnár György biztosítja arról, hogy nem cél a folyamatos emelés, ez az összeg jelenleg megfelelőnek tűnik ahhoz, hogy többet ne kelljen a szerződés lejártáig emelni. Arra nem tud garanciát vállalni, hogy nem lesz-e olyan külső tényező, ami miatt ez nem tartható. Igyekszenek olyan pressziót gyakorolni, aminek az eredménye a normatíva emelése lesz. Ami biztos, hogy a jelenlegi rendszer nem tartható, a kollégák bizalmát is elveszítik.

 

Dr. Szabó Tibor közbeveti, hogy egy év múlva közbeszerzést kell elindítani a tárgyban. Módosító javaslatot tesz a határozati javaslatot illetően: kéri, hogy egészüljön ki egy 5. ponttal az alábbiak szerint:

„A Társulás Tanácsa úgy határoz, hogy a 2020-as évben az orvosi ügyelet e határozatba elfogadott megnövekedett kiadásainak fedezetéül a 2019. évi pénzmaradvány szolgál. Az a tagönkormányzat, amely nem vesz részt az orvosi ügyelet társulásos formában történő ellátásában, az egyéb feladatok ellátása kapcsán felhalmozódott, rá eső arányos 2019. évi pénzmaradvány összegét kérelemre visszaigényelheti.”

 

Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra érdeklődik, hogy a jelenlegi tartalék fedezi-e a kiadásokat erre az időszakra.

 

Dr. Szabó Tibor ismerteti, hogy jelen pillanatban igen, de nem tudható, hogy adódik-e valamilyen más megoldandó feladata időközben. Ezt követően előterjesztőként szavazásra teszi fel a módosított határozati javaslatot, amelyhez név szerinti szavazást kér.

 

A szavazásban résztvevő tanácstagok száma: 8

Dr. Szabó Tibor, Martonvásár polgármestere                      Igen

Szőlősy Béla Attila, Baracska polgármestere                      Igen

Szabó Tamás, Ercsi polgármestere                                     Igen

Juhász Csaba, Tordas polgármestere                                  Igen

Császár Roland, Kajászó polgármestere                             Igen

Dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra, Ráckeresztúr polgármestere     Igen

Horváth Gyula, Gyúró polgármestere                                  Igen

Bechtold Tamás, Vál polgármestere                                    Igen

A Tanács 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta az alábbi módosított határozatot.

 

/ckeditor/kcfinder/upload/files/4et_1mell%C3%A9klet_SZLV%20TKT_2020.%20%C3%A9vi%20bels%C5%91%20ellen%C5%91rz%C3%A9si%20terv.doc