4/2024. (1. 25.) határozata a Szent László Völgye Segítő Szolgálat szakfeladatainak 2024. évi önköltség számításáról, valamint az intézményi térítési díjakról

Szent László Völgye Többcélú

Kistérségi Társulás Tanácsa

4/2024. (I. 25.) határozata

a Szent László Völgye Segítő Szolgálat szakfeladatainak

2024. évi önköltség számításáról, valamint az intézményi térítési díjakról

 

  1. A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa a Szent László Völgye Segítő Szolgálat szakfeladatainak önköltség és intézményi térítési díjaira vonatkozó számításainak figyelembe vételével jelen határozat melléklete szerint elfogadja a 2024. évre az egyes szakfeladatok térítési díjait, valamint a 2. melléklet szerinti rendelettervezetet.
  2. A Tanács felkéri a tagönkormányzatokat, hogy az 1. pontban foglaltak alapján, jelen határozat 2. melléklete szerinti rendelettervezetet tárgyalják meg, és az arról szóló döntést 2024. március 15-ig küldjék meg Martonvásár Város Jegyzőjének.

 

 

A határozat végrehajtásáért felelős: Elnök, intézményvezető

A határozat végrehajtásának határideje: folyamatos

 


 

4/2024. (I. 25.) határozat 1. melléklete

 

Az intézményi térítési díjak 2024.évre történő összesítése

 

Szakfeladat

Díjszabás alapja

2024.év

Támogató szolgáltatás

Ft/óra

3.789

Szállítás Ft/km

357

Idősek Klubja

                              Ft/nap

                                      1.197

Házi segítségnyújtás

Személyi gondozás Ft/óra

Szociális segítés

Ft/óra

1.200

 

 

3.952

Étkeztetés

Ft/ nap

Kiszállítással

Kiszállítás nélkül

 

1.351

1.176

Családi- bölcsőde teljes ellátás

 

 

Családi bölcsőde- időszakos gyermekfelügyelet

Ft/hó

Ft/nap

 

 

Ft/nap

Ft/óra

34.200

1.710

 

 

2500

250

Családi bölcsődei étkeztetés

(nettó összeg)

 

Családi- bölcsőde teljes ellátás

Családi bölcsőde- időszakos gyermekfelügyelet

 

 

Ft/nap

    Ft/nap

Ft/nap

Ft/nap

Ft/nap

Ft/nap

 

 

                                         905

                                         905

Reggeli:                             155

Tízórai:                           145

Ebéd:                               460

Uzsonna:                         145

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


4/2024. (I. 25.) határozat 2. melléklete

 

Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének …./2024. (….) önkormányzati rendelete

a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról és a bölcsődei ellátásról, valamint azok térítési díjáról szóló 17/2021. (VII. 7.) önkormányzati rendelet módosításáról

Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (1) bekezdésében, 58/B. § (2) bekezdésében, 132. § (4) bekezdés d) pontjában, 92. § (1) bekezdésének b) pontjában,, továbbá a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29. § (3) bekezdésében és a 131. § (3) bekezdésében és 148. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. és 8a. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Ráckeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Gyúró Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Kajászó Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Tordas Község Önkormányzata Képviselő-testületének, valamint Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének hozzájárulásával a következőket rendeli el:

1. §

A személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról és a bölcsődei ellátásról, valamint azok térítési díjáról szóló 17/2021. (VII. 7.) önkormányzati rendelet 20. § b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az Szoctv. 63. §-ában meghatározott feltételekkel szociális alapszolgáltatásként házi segítségnyújtás ellátást biztosító intézmény (Segítő Szolgálat) intézményi térítési díja]

b)    szociális segítés tekintetében 3952,- Ft/óra”

2. §

Ez a rendelet 2024. május 1-jén lép hatályba.