A társulás intézményeiben dolgozó közalkalmazottak részére fizetendő étkezési hozzájárulásról
Külső szakértő igénybevételéről
A Társulás gazdálkodásával kapcsolatos szabályozások elkészítéséről
A gazdasági szervezet-vezető kinevezéséről
A 2010. évi költségvetés újratervezéséről
A likviditási helyzet stabilitásának biztosításáról
Közoktatási megállapodások kötéséről
Az üzemeltetésre átvett intézmények leltári átadásáról/átvételéről
A Jegyzői Kollégium reaktiválásáról
A munkaszervezet informatikai rendszerének megújításáról
A belső ellenőrzési feladatellátásról
A Társulás költségvetése keretében készítendő megvalósítási és teljesítménytervről
A folyamatban lévő kistérségi projektekről
A Szent László Regionális Óvoda állományi létszámának bővítéséről
A Szelavi Alapítvány megbízásának fenntartásáról
A VölgyVidék LEADER Közösség pályázati lehetőségeiről készített beszámolóról
A Szent László Völgye Segítő Szolgálat beszámolójáról
Az OEP támogatás 2010. évi változásáról, az ezzel összefüggésben végrehajtandó teendőkről
Az infrastrukturális pályázat kapcsán megvalósuló beruházások kivitelezőinek kiválasztásáról
Kistérség települései közigazgatási területén belüli szúnyoggyérítésről
A Szent László Völgye Segítő Szolgálat szolgáltatásainak komplex fejlesztése c. pályázattal kapcsolatos közbeszerzésről
A Szent László Regionális Óvoda 2009/2010-es nevelési évre vonatkozó beszámolójáról
A Szent László Regionális Óvoda baracskai és tordasi tagóvodáinak névváltoztatásáról
A Szent László Regionális Óvoda 2010/2011-es nevelési évre vonatkozó alapdokumentumairól, a módosított SZMSZ-éről
a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás 2010. I. féléves tevékenységéről készített beszámolóról
A Társulás üléseiről készülő jegyzőkönyvek hitelesítőjének kijelöléséről
A Társulás elnökének megválasztásáról
A Társulás elnökhelyetteseinek megválasztásáról
A Pénzügyi Bizottság elnökének és tagjainak megválasztásáról
A Közoktatási Bizottság elnökének és tagjainak megválasztásáról
A Jegyzői Kollégium működésének reaktiválásáról
Irodavezetői pályázat kiírásáról
a KDOP-5.2.2./.C-2f-2009-0001 azonosító számú pályázat önerejének megemeléséről
Az elnök felhatalmazásáról Kajászó visszatérése tárgyában történő egyeztetések megkezdéséről
A Társulás 2010. I-III. negyedévi beszámolójáról
A kistérségi óvoda fenntartási költségeihez való hozzájárulásról szóló 38/2008 (06.26.) sz. határozat módosításáról
A jegyzőkönyvkészítő és ellenjegyző személyéről
A Fejér Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásáról
A Fejér Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásáról
A Kistérségi Komplex Esélyegyenlőségi Terv elfogadásáról
Megújuló energiaforrásra vonatkozó ajánlatok bekéréséről
Megújuló energiaforrásra vonatkozó ajánlatok bekéréséről
Az elnök megbízási szerződés aláírására szóló felhatalmazásáról
A 2009. évi költségvetésről szóló 35/2009 (03.01) sz. tanácsi határozat módosításáról
A 2010. évi költségvetés elfogadásáról
A Szent László Regionális Óvoda nyári zárva tartásáról
A Szent László Völgye Segítő Szolgálat 2010. januárjától alkalmazandó térítési díjairól
A Szent László Regionális Óvoda SZMSZ-ének módosításáról
A Szent László Regionális Óvoda Alapító Okiratának módosításáról
A kistérségi koordinátor beszámolójáról
A Kozma Ferenc Általános Iskola 2009/2010. évi munkatervéről
A Kozma Ferenc Általános Iskola SZMSZ-ének módosításáról
A Társulás 2010. évi közbeszerzési tervéről
A kistérségben megvalósítandó, megújuló energia alapú térségfejlesztésről
A helyi és kistérségi esélyegyenlőségi programokról
A KDOP-2008-5.2.2.B.C - Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztésének támogatásáról
A Szent László Regionális Óvoda beiratkozási időpontjának meghatározása
A Szent László Regionális Óvoda Alapító Okiratának módosításáról
A megújuló energia alapú térségfejlesztésről, ill a vonatkozó KEOP pályázaton történő részvételről
2009. évi költségvetése teljesítésének jóváhagyásáról és pénzmaradványa elszámolásáról
Az elnök felhatalmazásáról a Szent László Völgye Segítő Szolgálat családi napközi ellátás térítési díjainak módosítását illetően.
A Martongazda Kft. megbízásáról a Szent László Völgye Segítő Szolgálat új épületének üzemeltetésére vonatkozóan
A Martongazda Kft. megbízásáról a Szent László Völgye Segítő Szolgálat új épületének üzemeltetésére vonatkozóan
A Martongazda Kft. megbízásáról a Szent László Völgye Segítő Szolgálat új épületének üzemeltetésére vonatkozóan
A Társulás 2012. évi munkatervéről
A Társulás Pénzügyi Bizottságának 2011. évi munkájáról szóló beszámoló elfogadásáról
A Kistérségi Komplex Esélyegyenlőségi Terv elfogadásáról
A tárgyalt naprendekről
A 2012. évi költségvetési koncepciójának elfogadásáról
A 2012. évi költségvetési koncepciójának elfogadásáról
A 2012. évi költségvetési koncepciójának elfogadásáról
A 2012. évi költségvetési koncepciójának elfogadásáról
A 2012. évi költségvetési koncepciójának elfogadásáról
A Társulás 2012. évi belső ellenőrzési tervéről
A területfejlesztési tartalék felhasználásáról
A Szent László Völgye Segítő Szolgálat 2012. évi támogató szolgáltatás térítési díjainak megállapításáról
A Szent László Völgye Segítő Szolgálat 2012. évi idősek nappali ellátása szolgáltatás térítési díjainak megállapításáról
A Szent László Völgye Segítő Szolgálat 2012. évi házi segítségnyújtás szolgáltatás térítési díjainak megállapításáról
A Szent László Völgye Segítő Szolgálat 2012. évi családi napközi ellátás térítési díjainak megállapításáról
A határozati javaslat módosításáról
A Szent László Völgye Segítő Szolgálat új épületének üzemeltetésére vonatkozóan
A Szent László Regionális Óvoda Ráckeresztúri Mosoly Tagóvodáját érintő átszervezés fedezetének biztosításáról
A tárgyalt napirendekről
A jegyzőkönyvkészítő és ellenjegyző személyéről
2011. évi költségvetése harmadik negyedévi teljesítésének jóváhagyásáról
Az Ercsiben működő orvosi ügyelet finanszírozási körülményeinek vizsgálatáról
A Fejér Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásáról
A Szent László Regionális Óvoda Mosoly Tagóvodájában indult 6. csoport költségeiről
Elnapolta a döntés
A Szent László Völgye Segítő Szolgálat Támogató Szolgálatának és Közösségi Pszichológiai Ellátásának költségeire vonatkozó pályázat benyújtásáról
A Szent László Regionális Óvoda éves munkatervének jóváhagyásáról
A jegyzőkönyvkészítő személyéről
A tárgyalt napirendekről
Szerződéskötés energia-beszerzés támogatására a Sourcing Hungary Kft-vel
Állásfoglalás tagönkormányzatok közös energia-beszerzésbe való bevonásáról
a Szent László Regionális Óvoda Ráckeresztúri Mosoly Tagóvodáját érintő határozati javaslat szövegének kiegészítéséről
A Szent László Regionális Óvoda Ráckeresztúri Mosoly Tagóvodáját érintő átszervezés fedezetének biztosításáról
A Szent László Regionális Óvoda Ráckeresztúri Mosoly Tagóvodáját érintő összes lehetséges költség feltérképezéséről
A jegyzőkönyvkészítő személyéről