A Szent László Völgye-Bóbita Óvodában a foglalkoztatott pedagógus szakképzettséggel szakképesítéssel rendelkező, garantált bérminimumot elérő illetménnyel nem rendelkező óvodapedagógusok illetményének emeléséről
A Szent László Völgye-Bóita Óvodában a nevelő oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott, pedagógus szakképzettséggel, szakképesítéssel nem rendelkezők illetményének emeléséről
A Szent László Völgye Segítő Szolgálat 2016. évre vonatkozó gyermekjóléti és gyermekvédelmi, valamint szociális
feladatainak ellátásáról szóló szakmai beszámolójáról
A Szent László Völgye Segítő Szolgálat házi segítségnyújtás területén végzett gondozási szükséglet felülvizsgálat eredményeiről, valamint a szakfeladatra vonatkozó 2017. évi jogszabályok változása miatt az ellátáshoz kapcsolódó szakdolgozói létszám arányosításáról/fenntartásának szükségességéről
szóló beszámoló elfogadásáról
A Társulás által fenntartott „Apró Talpak” Családi Bölcsődei Hálózat intézményi térítési díjának megállapításáról és módosításáról, valamint az ehhez kapcsolódó időszakos gyermekfelügyelet térítési óradíjának meghatározásáról és a Felvételi Szabályzat jóváhagyásáról
a Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi ügyeleti ellátás körzeteiről szóló rendelet-tervezetéről
A Szent László Völgye Segítő Szolgálat házi segítségnyújtás és családi bölcsőde szakfeladatainak
2016. évi önköltség számításáról, valamint a 2017. évi intézményi térítési díjakról
Három csoportszobás családi bölcsőde és a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Martonvásári Tagintézménye helyiségeinek kialakításáról, és az üzemeltetéshez szükséges első felszerelés beszerzésére
Ráckeresztúr Községgel szemben - a Társulási Megállapodás VIII/12. pontja alapján -azonnali beszedési megbízás (inkasszó) benyújtására való felhatalmazásról
Társulás és a Ráckeresztúr Község Önkormányzata között fennálló vitás kérdés miatt Baracska és Gyúró községek felé keletkezett tartozásnak, társulási visszafizetési kötelezettségnek rendezéséről